DR. SOLYMOSI JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai vitanap során viszonylag kevés szó esett a mezőgazdaságról, s ha esett, akkor is érintőlegesen, ezért a rendelkezésemre álló rövid idő alatt a mezőgazdasággal szeretnék foglalkozni. Annál is inkább, mert ez az ágazat rendkívül fontos, nyugodtan mondhatjuk, különleges helyet foglal el úgy az Európai Unióban, mint Magyarországon. Elég, ha azt mondom, hogy az Európai Unióban az összes aktív keresők csupán 5 százaléka dolgozik az agrárágazatban, a GDP talán 2 százalékát képviselik, ugyanakkor a költségvetésnek még ma is közel 50 százalékát ez az ágazat használja fel, ami ugyan nagyon sok vitára ad okot az Unión belül is, de elfogadják ezt a helyzetet, mert tudják, hogy nemcsak ennek az 5 százaléknyi embercsoportnak a gondjairól van szó, hanem ez az egész társadalmat érintő kérdéskör.
Magyarországot valamikor agrárországnak tekintették, ma már egyre ritkábban mondják, hogy Magyarország agrárország, de látni és érezni kell, hogy ez Magyarországon is társadalmi kérdés, ami egy életformát jelent, hisz közvetve vagy közvetlenül, de több millió ember érint az agrárágazat sorsa. Ezért nagyon fontos és nehezen megválaszolható a kérdés, hogy mit hozhat az agrártársadalom számára az Európai Unióhoz történő csatlakozás. Kérdésként vetődik fel az is, hogy milyen csatlakozást tud elfogadni az agrárágazat. A választ nagyon egyszerűen meg lehet fogalmazni: csak olyan csatlakozást tud elfogadni ez az ágazat, amelyet magáénak érez, amelynek érzi az előnyeit, amely világos, áttekinthető, amelyet józan paraszti ésszel is át lehet tekinteni.
Szó volt ma már arról, hogy Magyarországon elég sajátos helyet foglal el a mezőgazdaság. Vannak olyan nemzeti érdekeink, amelyeknek a megőrzése a jövőben is cél lehet. Minden más jellegű csatlakozás nagyon keserű következményekkel járhat, s nemcsak az agrárágazat, hanem az egész társadalom számára.
Van-e esély ilyen csatlakozásra? Tudjuk, hogy az átvilágítás már befejeződött, s tudjuk azt is, hogy a jogharmonizáció területén nincs különösebb probléma. Van ugyan néhány derogációs igény, de ezek az igények kezelhetőek, és el lehet mondani, hogy jogilag akár 2002-ben is csatlakozhatna a magyar mezőgazdaság az Európai Unióhoz, és azt is el lehet mondani, hogy eredményes volt az a tízéves jogalkotói gyakorlat, amelyet a rendszerváltozás utáni időszakban mind a három kormány követett. De a jogi csatlakozás csak az egyik oldal. Ezzel rendben lehet minden, de sokkal fontosabb, hogy mi van a másik oldalon, hogy képes-e a magyar mezőgazdaság megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyekkel szembe fog találkozni az Európai Unióban.
(13.50)
Azt hiszem, hogy itt már egészen más a helyzet. Az egész ágazat, mondjuk meg őszintén, nagyon zaklatott állapotban van ma Magyarországon. Ágazati feszültségek vannak szinte minden területen, értékesítési problémák vannak, lerobbant műszaki és technikai színvonal jellemzi az ágazatot, rendezetlen tulajdonviszonyok vannak, békétlenség van a magán- és a társas vállalkozások között, bár azt is meg kell mondani, hogy ezeket az ellentéteket sokszor ideológiai oldalról gerjeszti valaki vagy valakik. Diszkriminációval találkozunk az ágazatban, jövedelmezőségi problémák vannak, termelésibiztonság-hiány van, egyszóval megélhetési gondok vannak az ágazatban, tehát nyugodtan lehet azt mondani: ma rendkívül nagy a távolság az Európai Unió és a magyar mezőgazdaság között, tehát ma nincs abban a kondícióban a magyar agrárágazat, hogy versenyképesen csatlakozhasson az Európai Unióhoz. Szeretném hangsúlyozni: ez a mai állapot.
Meg lehet-e szüntetni ezt a különbséget? Véleményem szerint meg lehet, de... - és itt nagyon sok pont és, azt hiszem, nagyon sok tennivaló következik. Az Európai Unió az ország segítségére sietett, hisz itt vannak az előcsatlakozási programok, itt van a Phare, itt van a SAPARD, itt van az ISPA, és én azt hiszem, bármennyire hangoztatták is többen, hogy ez nem fogja megoldani az alapproblémákat, mégis nagyon sok segítséget adhat ahhoz, hogy ezek a problémák megoldásra kerüljenek. Szükség van azonban egy nagyon jól előkészített és megszerkesztett hétéves programra, enélkül nem is lehet hozzájutni ezekhez a pénzekhez; nagyon fontos, hogy határozottan fogalmazzuk meg a célkitűzéseket, és azt az intézményrendszert próbáljuk megalkotni és működtetni, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy ezek a pénzek a legjobb helyre kerüljenek. És nem lehet eltitkolni azt sem, hangsúlyt kell adni annak is, hogy a nemzeti költségvetésnek is fokozottabb, a következő időszakban talán a korábbinál is nagyobb feladatot kell vállalnia a felzárkóztatás terén, és nemcsak egy éven keresztül, hanem ez több évre vonatkozna. Erős ágazattal lehet csak csatlakozni az Európai Unióhoz, talán úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy fel kell hizlalni ezt az ágazatot, hogy versenyképes lehessen, hisz a bázisévek alapján lehet megállapítani a kvótákat, ami a későbbi időszakban, azt hiszem, az alfáját és az ómegáját jelenti majd a mi Unióban elfoglalt helyünknek.
Meg kell értetni a társadalommal, hogy van olyan dolog, amit most lehet megoldani, és van olyan, amit később lehet megoldani. A mezőgazdasági felzárkóztatását, felerősítését, megerősítését csak most lehet megoldani, ezért egyet lehet érteni a kormánynak azzal a törekvésével, amely szerint a mostani időszakban és a következő években több energiát szeretne fordítani az agrárágazatra, több pénzt, több támogatást szeretne adni ennek az ágazatnak. A Szocialista Párt és az Agrárszövetség a jövőben támogatni fogja a kormány azon intézkedéseit, amelyek az ágazat helyzetének a javítását, felzárkóztatását célozzák, de szeretném hangsúlyozni: csak akkor, ha ezek az intézkedések Európa, az Európai Unió irányába mennek és nem visszafelé.
Végezetül, azzal szeretném befejezni - és ezt talán útravalónak is szánhatnám a tárgyalódelegációk számára -: nagyon fontos, hogy átmenet nélkül csatlakozhassunk az Európai Unióhoz. Ma ennek sokkal több az előnye, mint a hátránya; több kötelezettséget kellene vállalnunk azért, hogy hozzájuthassunk a megérdemelt jogokhoz, tehát a kötelezettségeknek és a jogoknak szinkronban kell lenniük egymással. Azt hiszem, csak így van esélyünk arra, hogy ne másod- vagy sokadrendű tagjai legyünk az Európai Közösségnek.
Végezetül még egyetlenegy mondat, csupán annyi: remélhetjük, hogy a Berlinben egy kis időre elodázott agrárdöntések talán nem fogják nagyon hátráltatni Magyarország felvételét az Európai Unióba.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés