DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előző kormány úgy adta át az ország vezetését utódjának, hogy az európai integráció terén megfeleltünk a tagsággal szemben addig támasztott politikai és gazdasági követelményeknek, ütemesen haladt előre a magyar jogrendszer harmonizálása az uniós normákhoz, és érdemi párbeszéd folyt csatlakozásunkról a társadalom mind szélesebb köreivel.
Ennek az örökségnek része volt egy egészséges és fenntartható növekedési pályára állított gazdaság, stabilizálódó államháztartás, és kellő társadalmi támogatottság az integráció iránt. A csatlakozási tárgyalások magyar nyitó nyilatkozatában az akkori kormány összefoglalta az integrációhoz fűződő legfontosabb nemzeti érdekeinket.
(12.00)
Tehát azokat, amelyek országunk és a térség stabilitásához, gazdaságunk fenntartható fejlődéséhez, társadalmi demokráciánk kiteljesedéséhez, nemzeti hagyományaink és kultúránk megőrzéséhez, illetve a szomszédos országokkal ápolt kapcsolatok, valamint az ott élő magyar kisebbségek helyzete iránti alkotmányos elkötelezettségünkhöz fűződnek.
A jelenlegi kormány legutóbbi tájékoztató anyagában így fogalmaz: "Hazánk európai uniós csatlakozása össztársadalmi vállalkozás." Ez igaz, ám valószínűleg pontosabb, ha azt is mondjuk, hogy Magyarország európai integrációja a magyar történelem messze legnagyobb beruházása, amelynek befektetései persze folytatódnak a csatlakozás után is. Azt is mondhatnánk képletesen, hogy Árpád megszerezte a telket, István megépítette a szilárd alapokat, aztán ezer év Déva vára után végre állnak a falak - értsd: demokrácia és piacgazdaság -, tető van a fejünk fölött - értsd: NATO-tagság -, most pedig a berendezkedésen, azaz az EU-tagságon van a sor.
Azonban mi ennek az egész integrációnak a lényege? A válasz abban rejlik, hogy életünket széppé, a XXI. század emberéhez méltóvá, körülményeinket a nyugati mintákhoz hasonlatossá tegyük, és ezt folyamatosan, immár Európa szerencsésebb történelmi felével karöltve fejlesszük, egyszóval azért, hogy végre stabilitásban és jól éljünk. Ez viszont befektetéseket kíván. Ám mennyit? Többféle számítás van forgalomban, ezer és 10 ezer milliárd forint között. Azonban bármekkora összeg is a valódi belépődíj, itt befektetésről, és nem áldozatvállalásról van szó, hiszen az EU-tagságból származó előnyök e befektetéseket magas haszonnal térítik majd vissza. A befektető viszont nem a kormány, nem is a polgár, hanem az egész társadalom maga.
Fel kell még tenni azonban azt a kérdést is, tudunk-e ebben a nagyságrendben belépőjegyet váltani. A válasz egyértelmű igen, hiszen ezen befektetések nagy részét a saját boldogulásunk érdekében EU-tagság nélkül is megtennénk, a különbözet pedig ott térül meg, hogy egy EU-tag Magyarország gazdasági és társadalmi mozgástere összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint egy kimaradó Magyarországé. Az EU-csatlakozásunk igenlése kérdésében a főbb magyar politikai erők között kezdetektől fogva erős összhang van. Eltérnek viszont az álláspontok a tekintetben, hogy miként csatlakozzunk, milyen feltételeket alkudjunk ki, mely ügyben legyünk kemények, és hol engedjünk.
A tárgyalások során tanúsított magatartásunk viszont belépésünk idejét is meghatározza. Mindez együttesen azt jelenti, hogy egy ilyen horderejű kérdésben a mindenkori kormány nem lehet egyedül, szükséges az egész társadalom ereje. Sőt, ekkora befektetés felelősségét a magyar társadalom egészén kívül egymagában senki nem vállalhatja.
Tisztelt Országgyűlés! Az 1990 és 1998 között hivatalban volt magyar kormányok lerakták azokat az alapokat, amelyek bázisán az EU megkezdte velünk a tárgyalásokat, és amelyek a mai napig hatóan Magyarországot a belépésre leginkább esélyesek közé sorolták. A jelenlegi kormány színrelépése és cselekedetei egyrészt a folyamatosság jegyeit hordozzák, másrészt azonban a kormány integrációs politikájában sok esetben a helyben járás és az elért szinttől történő visszalépés érzékelhető. Számtalan felesleges kormányzati nyilatkozat, túlbecsülve nemzetközi súlyunkat és mozgásterünket, irritálja legfőbb uniós partnereink politikusait, és nem csoda, hogy a külföldi befektetők egy része is várakozó álláspontra helyezkedik.
A visszalépés jeleit mutatja a gazdaság megtorpant növekedési üteme, és a számos tényező hatására megsüllyedt tőzsdeindex. Az integrációval kapcsolatos társadalmi párbeszéd fórumai fokozatosan kiüresednek. Megszűnt a kormányon belül korábban működő integrációs kabinet, és takaréklángra állították az annak tudományos szellemi hátterét biztosító integrációs stratégiai munkacsoportot. Létrejött a korábbi Érdekegyeztetési Tanács résztvevőivel az Európai Integrációs Tanács, amely akár egy roppant fontos intézmény is lehetne, azonban megalakulásán túl az égvilágon semmilyen életjelet nem adott magáról, és úgy tűnik, a kormány ezt nem is igen szorgalmazza. Ezt nevezhetjük intézményi vákuumnak.
Riasztó, és itt csatlakoznék az SZDSZ vezérszónokához, hogy visszalépés mutatkozik a demokrácia és az emberi jogok érvényesülése területén is. Kulcsfontosságú országos intézmények, alapok veszítették el választott irányító és ellenőrző szerveiket, és kerültek központi vezérlés alá. Mind szakmai, mind területi értelemben leértékelődött az önkormányzatiság, és mindennapossá vált a hatósági randalírozás, egészen a sajtószabadság elveinek megsértéséig.
Az emberi jogok háttérbe szorulását mutatja a vallási és etnikai kisebbségek elleni atrocitások növekvő száma, amit csak tetéz a hatóságok gyakori tétlensége, sőt helyenként aktív vagy passzív közreműködése. Itt csupán zárójelben jegyzem meg, hogy az a Törökország, amely az uniós gazdasági követelményekre való felkészülés kérdéseiben igencsak előrehaladott állapotban van, alapvetően épp az emberi jogok tiszteletben nem tartása okán várakozik harmadik évtizede az uniós belépésre.
Tisztelt Országgyűlés! A kormány expozéját figyelmesen végighallgatva óhatatlanul egy sor kérdés fogalmazódik meg az emberben:
1. Milyen összefüggésben, viszonyban van az EU-nak átadott ígéretlistánk, azaz a közösségi joganyag átvételének nemzeti programja és a 2000. évi költségvetés kormány által benyújtott tervezete? Tükrözi-e a jövő évi költségvetés a felkészülés immáron számszerűsített költségeit, például a mezőgazdaság vagy a környezetvédelem területén? A válasz: nem.
2. Miért nem valósul meg az ígért érdemi egyeztetés az ellenzékkel, különösen olyan rendkívül érzékeny és fontos kérdésekben, mint a schengeni joganyag átvétele, vagyis a határainkon túl élő magyarság majdani EU-határainkon való átjárásának problémája?
3. Komolyan gondolja-e a kormány, hogy tetszőleges gondolatai szerint, parlamenti kontroll nélkül nemzeti érdeknek minősít bizonyos ügyeket, és ezek megvédelmezésére hivatkozva szinte nyakló nélkül jelenti be a közösségi joganyag alkalmazásától való ideiglenes felmentési igényét?
4. Miféle felzárkózási igyekezet az, hogy a jelenlegi kormány működésének 14 hónapja alatt egyetlen centiméter autópálya nem épült ebben az országban?
5. Miként engedheti meg magának a vendéglátó magyar miniszterelnök, hogy az Európai Unió fő erejét képviselő német kancellárt és a szomszédos Ausztria kormányfőjét hosszú percekre megvárakoztassa, amikor az ilyesmi nemcsak a nemzetközi diplomáciában, hanem egy sima, normális kőbányai sóderpartin is arcpirító illetlenség?
Tisztelt Országgyűlés! Kérdéseimmel arra kívánom ráirányítani a figyelmet, hogy mind képesség, mind stílus tekintetében megkérdőjelezhető a jelenlegi magyar kormány teljesítménye hazánk európai integrációs útjának egyengetésében. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor óhatatlanul erősödik bennünk a gyanú, hogy az éppen illetékes polgárok már gondolatban lemondtak a 2002-es csatlakozási dátumról, és nem áll tőlük távol a folyamat lelassítása. Ezt a kételyünket erősítik a felkészülés egyre szembetűnőbb hiányosságai is. Ezt a gyanút azonban el lehetne oszlatni, ha néhány dolgot itthon mindannyian megszívlelnénk.
Először is, a csatlakozási tárgyalások nem egyenrangú felek között folynak abban az értelemben, hogy mi kérjük a felvételt, és nem fordítva, tehát az alkalmazkodás is óhatatlanul csak egyirányú lehet.
Másodszor: az EU eltökélt és pénzügyileg is alátámasztott bővülési szándéka nem jelenti automatikusan azt, hogy Magyarország is az elsők között léphet be.
Harmadszor: nálunk kettős átmenet van. Azaz nemcsak a piacgazdaság, hanem a demokrácia jó működése, továbbá mindkettő intézményi garanciáit is fel kell mutatnunk, például oly módon, hogy a kormányfő nem játszadozik a független jegybank elnöke legázolásának gondolatával.
Amint azt felszólalásom elején említettem, nagy a tét. Magyarország elemi és legfőbb érdeke a mielőbbi és eredményes csatlakozás, amelyet nem hátráltathat sem az egyébként homályban hagyott nemzeti érdekek túlhangsúlyozása, sem pedig a gazdasági, intézményi és szellemi egy helyben topogás, de végképp nem az önelégült hatalmi gőggel való megrekedés. Ahhoz, hogy a leselkedő veszélyek ne váljanak valóra, legalább a következő hatpontos javaslat megszívlelése, mi több, elfogadása lenne szükséges, amint erről Kovács László MSZP-elnök már nyomatékkal szólt.
1. Mérjük fel pontosan a felzárkózás konkrét költségeit, ezek fedezetét, és mindezek átláthatóan épüljenek be az állami költségvetésbe, minthogy ennek ma még nyoma sincs. Létesüljön egy integrációs alap, amely egy mederbe tereli a magyar modernizáció költségvetési kiadásait és az ezeket kiegészítő külső, főként EU-forrásokat.
(12.10)
A szükségletek, továbbá a rendelkezésre álló hazai és nemzetközi pénzek közötti különbözet erejéig a kormány tegyen lépéseket a vállalatok és a polgárok közvetlen anyagi bekapcsolódása érdekében a szó piaci, beruházási értelmében.
2. Az Országgyűlés elnöke vezetésével létesüljön egy integrációs nagy tanács, amelynek tagjai a parlamenti pártok elnökei, frakcióvezetői, az országgyűlési bizottsági elnökök, az integrációs bizottság tisztikara, továbbá más bizottságok integrációs albizottságainak elnökei. Ez a testület az év minden hónapjában legalább egyszer tekintse át az integráció helyzetét a kormány jelentései alapján. Megjegyzem, hogy a legutóbb csatlakozott országok ennél sűrűbb ellenőrzési és felügyeleti rendszert működtettek és működtetnek a mai napig.
3. Az alkotmány és a törvény erejével sürgősen rendezni kell Magyarország regionális felosztását oly módon, hogy a kialakítandó régiók száma a lehető legkisebb legyen, ám megengedve az alrégió intézményét. A régióknak legyen világos földrajzi kiterjedése, demokratikusan választott irányító testülete és saját, az állam részéről sérthetetlen költségvetése. A fenti ismérvek bármelyike hiányában ugyanis a magyar régió alkalmatlan lesz az uniós támogatások fogadására, felhasználására.
4. Magyarország EU-tagságát feltételezve fajlagosan ránk hárul a legnagyobb teher az uniós határok ellenőrzése terén. Ezért az MSZP azt javasolja, hogy a kormány szorgalmazza, az EU létesítsen egy olyan speciális pénzügyi alapot, amely a külső határokon a hatékony határőrizeti és védelmi beruházásokat támogatja.
5. Az Integrációs Alapon belül külön fejezet segítse a magyar önkormányzati tisztségviselők EU- és nyelvi képzését. A cél, hogy az önkormányzatok teljes tisztikara a belépésig rendelkezzen alapvető EU-ismeretekkel, és kommunikációképes legyen az EU három munkanyelvének legalább egy valamelyikén. Ugyanígy a középiskolákban induljanak programok, hogy az érettségi mögött európai ismeretek is álljanak.
6. Az aggasztó infrastrukturális lemaradásunk enyhítése érdekében törvényben szabályozzuk, hogy a magyar GDP-nek egy stabil, meghatározott hányadát az infrastrukturális beruházások kell hogy kapják.
Tisztelt Országgyűlés! A kisgazda vezérszónok MSZP-t érintő párttörténeti tévelygésein túllépve az immár tízéves Magyar Szocialista Párt képviselői úgy vélik, hogy egy haladó, európai Magyarország víziója nem elégedhet meg azzal a képpel, ahogyan ma Európát és annak részeként majdan Magyarországot látjuk, hanem arra is választ keresünk, milyen új képet alakítsunk ki magunkról és azt miként képviseljük. Az MSZP részéről azt szeretnénk, ha élenjárók lennénk a modernizáció területén, olyan ország, ahol alapérték az esélyegyenlőség, ahol megkülönböztetett figyelem fordul a hátrányos élethelyzetű fiatalok felé, ahol a demokratikus családmodell révén valósul meg a nők egyenrangúsága, ahol harmónia szövődik az épített és természeti környezet közé, és ahol a hatékonyság kívánalmai nem gyűrik le sem a demokráciát, sem a teljes körű jólétet.
Mi, szocialisták, olyan Magyarországot képzelünk el, amelyet a világ is elismer tudásparadicsomnak, amely bármely szegletében, akár a legkisebb faluban is színvonalas ételt, italt és kényelmes ideiglenes otthont ad az európai igényű turistáknak, olyat, amely kereskedelmi és pénzügyi gócpont, és ahol minden dolgozni vágyó ember méltó munkát talál. Mi, szocialisták, ezt a célt kívánjuk látni a tárgyalások és a technikai számok mögött.
De azt is tudjuk, hogy a világverseny kihívásaira az európai népek - köztük a magyar - csak úgy adhatnak közös feleletet, ha a kormányzati álláspontok mögött össznemzeti egyetértés is áll. Bármely kísérlet, amely az uniós értékektől, az úgynevezett közösségi vívmányoktól eltéríteni kívánja a hazai fejlődést - legyen az akár a közös határok alóli kibújás szándéka, avagy a magyar birtokszerkezet tartós konzerválásának igénye és mások -, az egytől egyig kizárólag a retorika szintjén szolgálja nemzeti érdekeinket, visszaütő hatásai révén történelmi esélyektől foszt meg minket.
Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt percekben kifejtett gondolatok egyike sem sorolható a vállalhatatlanok közé, és a megfogalmazott kritika is a jobbítást szolgálja, hiszen nemcsak a teendőket, de az elkerülendőket is tisztázni kell. 2002. január 1-ig még 824 napunk van.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés