KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Öt megjegyzést kívánok tenni ahhoz, amit Martonyi külügyminiszter úr elmondott.
1. Ezúttal is megnyugvással vettük tudomásul, hogy Magyarország uniós csatlakozását a kormány nem kívánja más országéhoz kötni. Megjegyzem, Martonyi úr álláspontjával szemben bennem nem is voltak ez irányú kételyek.
2. Természetesen nem kifogásoljuk azt, hogy fejlődnek Magyarország és szomszédai között a kétoldalú kapcsolatok. Én ugyan nem látom, hogy napról napra fejlődnének, javulnának a magyar-román kapcsolatok, de ha ez így van, akkor én csak örömömet tudom kifejezni. Bár akkor nem tudom, hogy miért kell minden egyes miniszterelnöki találkozón bejelenteni, hogy új szakasz kezdődött a magyar-román kapcsolatokban.
3. Nincs kifogásunk a magyar-horvát kapcsolatok fejlesztésével, fejlődésével kapcsolatban. Stratégiai partnernek mi nem tekintenénk Horvátországot. Értem, érteni vélem a rokonszenvet a jelenlegi magyar és a horvát vezetés között. Nem kívánok ennek részleteibe belemenni, mert nem kívánok külpolitikai érdekeket sérteni.
4. Úgy érzem, hogy van a kormányzatban törekvés Magyarország regionális hatalmi szerepének megerősítésére a térségben, és ezt mi nem támogatjuk. És hogy mire alapozom ezt? Míg mi azt mondjuk, hogy Magyarország NATO-tagként a térségben a stabilitást erősíti, addig a miniszterelnök úr egy fontos tanácskozáson azzal kezdte a mondanivalóját, hogy a Kárpát-medencében a katonai erőviszonyok Magyarország NATO-csatlakozásával Magyarország javára változtak meg. Ez egy szemléletbeli, gondolkodásbeli különbség.
5. Megtisztelőnek veszem, hogy a miniszter úr tételesen vitatkozott szinte minden egyes állításommal. Ehhez képest kicsit keveslem azt, amit Csurka Istvánnak válaszolt, hogy vannak New Yorkban is magyar ügyvédek.
Köszönöm szépen. (Taps és derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés