ROCKENBAUER ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Közel tíz esztendő telt el a rendszerváltozás óta, közel tíz esztendeje készül Magyarország újra beilleszkedni a fejlett európai demokráciák közösségébe. Úgy vélem, mindannyian joggal érezhetjük, hogy egy viszonylag hosszú, a '90-es reményeinkhez és optimizmusunkhoz képest mindenképpen hosszú folyamat zárószakaszához érkezünk.

Az Európa tanácsi, az OECD- és a NATO-tagságunk után karnyújtásnyi közelségben érezhetjük Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz. Mára már olyan sok gazdasági és politikai szál köt össze bennünket az Unióval, hogy szinte azt mondhatjuk, inkább vagyunk belül, mintsem kívül. Mégis tudom, akkor leszünk csak elégedettek, ha majd Brüsszelben és Strasbourgban a kék európai zászló mellé felhúzzák a piros-fehér-zöld magyar lobogót.

Pedig tudnunk kell, ez a hosszú, megszenvedett folyamat akkor sem zárul le teljesen. Ma még nehezen megjósolható, hogy a különféle kölcsönösen támasztott és elfogadott átmeneti intézkedések rendszeréből mikorra kerekedik ki számunkra végre az Unióba szervesen beépült tagország izgalmaktól mentes állapota. Az elmúlt egy, másfél év legnagyobb gazdasági-politikai eredményének kell tekintenünk - a NATO-csatlakozás felgyorsítása mellett - azt a tényt, hogy számos, viszonylag kedvezőtlen külső körülmény ellenére sem tört meg az integrációs folyamat lendülete. Épp ellenkezőleg: a tárgyalások kiegyensúlyozottan és kiszámítható módon haladnak előre.

1998 második félévében, az osztrák elnökség ideje alatt sikerült elérni, hogy az érdemi tárgyalások már az átvilágítással párhuzamosan megkezdődjenek. Ezzel jó tíz hónapot nyertünk a tárgyalások folyamatában. 1999 első félévében, a német elnökség végére, a tervezett menetrendnek megfelelően lényegében befejeződött az EU teljes joganyagának átvilágítása, a dossziék, mintegy felét - tizenötöt - megnyitották, és közülük nyolcat sikerült ideiglenesen lezárni. Az Európa Tanács berlini rendkívüli ülésén az Agenda 2000 elfogadásával elhárult a bővítés előtt tornyosuló külső akadályok legnagyobbika, és az Unió, azzal a döntéssel, hogy a hatéves költségvetési ciklusban 2002-vel kezdődően munkahipotézisként szerepelteti a bővítés költségeit, expressis verbis kifejezte készségét és képességét új tagok befogadására.

A mostani finn elnökség prioritásai közé tartozik a bővítés ügye. Az elnökséget lezáró helsinki Európa tanácsi ülés Luxemburg után immáron másodszor foglalkozik majd a bővítés stratégiai aspektusaival. Romano Prodinak, a bizottság új elnökének szeptemberi beiktatási beszédével újra a viták fókuszába került a csatlakozás időpontjának kérdése. Mint ismeretes, Prodi úr bővítési céldátum megnevezése mellett érvelt, ám tudvalévő, hogy ezt az elképzelését sokan nem osztják.

Meg kell mondanom, képviselőtársaim, nézetem szerint a céldátum megjelölése mára elveszítette azt a jelentőségét, amit korábban, akár még egy évvel ezelőtt is tulajdonítottunk neki. Az érdemi tárgyalások megkezdését megelőző szakaszban a dátumvita annak inspirációs hatása miatt volt elsősorban fontos. Mára azonban a legfőbb hajtóerőt számunkra nem a folyamat egy kitüntetett pontjának megjelölése, hanem a csatlakozási processzus dinamikájának fenntartása jelenti. Amennyiben a megkezdett és tavaly ősztől döntő fázisába került kiszámítható úton haladunk tovább - és erre minden esély megvan, mivel ezt az igényünket senki de senki nem vonja kétségbe az Unión belül -, a csatlakozási tárgyalásokat 2000 végéig le tudjuk zárni. Ez pedig számunkra százszor fontosabb, mint egy esetleg óvatosan meghatározott, és nem Magyarország egyéni teljesítményére szabott, illetve abból következő csatlakozási céldátum megjelölése.

Mindez azt jelenti, hogy ezen ütemezés szerint a finn elnökség alatt, tehát az év végéig a dossziék kétharmadának megnyitása mellett, mintegy felét zárnánk le ideiglenesen, majd a portugál elnökség alatt, tehát a 2000. év első félévében sorra kerülne a hátralévő dossziék megnyitása, és a francia elnökség végére, tehát a 2000. esztendő második felére állna össze az a záró csomag, amely a végső politikai alku tárgyát képezheti az Unióval. Ennek az ütemezésnek a megerősítése biztosítja Magyarország számára a lehető leggyorsabb csatlakozást. Amennyiben a bővítési folyamat a számunkra fent vázolt feszes és kiszámítható módon, valamint a csatlakozni vágyó országok egyéni teljesítményére szabva zajlik, elveszíti jelentőségét minden további vita és számháború arról, hogy az öt plusz egyes csoport hét plusz egyesre vagy tíz plusz kettesre bővül-e. Mert Magyarország számára eminens érdek, hogy a régió országai, különös tekintettel azok, ahol nagyszámú magyar kisebbség él, maguk is az Unió részévé váljanak. Ugyanakkor az is eminens érdek, hogy a magyar csatlakozás semmilyen tőlük független tényezőtől ne szenvedjen késedelmet. Remélem, frakcióvezető úr, nekem is sikerült megnyugtatnom önt.

A történelem mára úgy hozta, hogy a bővülés sokkal inkább folyamat, mintsem ez korábban bármikor, más csatlakozó országok esetében volt. Ez a folyamat, mint említettem, nem zárul le véglegesen a tagság de jure elnyerésével. Ebből a szempontból különösen fontos, hogy megértsük, a közkeletű vélekedéssel ellentétben a csatlakozásunk minősége sokkal kevésbé múlik azon, hogy a magyar fél mennyi és milyen derogációs igénnyel lép fel az Unióval szemben. Sokkal inkább fog azon múlni, hogy az Unió mennyi és milyen súlyú átmeneti intézkedést igyekszik megvalósítani majd az új belépőkkel szemben. Különösen fontos és húsbavágó kérdés lesz ez számunkra olyan területeken, mint az agrárfinanszírozás és a munkaerő szabad áramlásának kérdése.

Az elmúlt tíz esztendő folyamán megtanultuk, hogy az Európai Unió, József Attila szavaival élve, szívére veszi terhünk, gondunk vállára venni nem bolond mindaddig, amíg magunk is a szervezet részesei nem leszünk. Ezen azonban nem keseregni kell, vagy pláne felháborodni rajta, hiszen ez az élet rendje, hanem ennek ismeretében cselekedni. A kormány ezt teszi.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu