22 felszólalás
T/4630 A merülésvonalakról szóló 1966. évi nemzetközi egyezmény és az egyezményre vonatkozó 1988. évi Jegyzőkönyv egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a külügyi bizottság előadója: Tisztelt Ház! A T/4630. számú törvényjavaslatot a külügyi bizottság megtárgyalta, és egyhangú szavazással elfogadásra javasolta. (Szórványos taps a Fidesz és az MSZP soraiban.)
T/4319 A biztonságos konténerekről szóló 1972. évi nemzetközi egyezmény kihirdetéséről
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a külügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! (Zaj. - Az elnök csenget.) A biztonságos konténerekről szóló 1972. évi nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot a külügyi bizottság megtárgyalta, és egyhangú szavazással elfogadásra javasolj…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
ROCKENBAUER ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Viszonylag terjedelmes rész foglalkozik a kulturális kérdésekkel a kormányprogramban, ami önmagában véve örvendetes dolog, kár, hogy a szöveg meglehetősen szerkesztetlen és legkülönbözőbb elemekből, sőt azt is…
K/5601 Hiányzik egy szobor
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy az interpellációban egyszer már feltett kérdésére adott választ a következőkkel egészítsem ki. Ismételten szeretném megerősíteni, hogy a kulturális tárca támogatja a szobor újraállítását. Tisztelt K…
T/4984 A jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony, Képviselő Urak! Tisztelt Ház! Az önök előtt lévő törvénytervezet a tagállamok területéről jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló 93/7/EGK iránye…
T/4984 A jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Köszönöm, elnök asszony. Csak meg szeretném köszönni a képviselő urak konstruktív hozzáállását, és majd a részletes vita végén fogok válaszolni az itt felvetett kérdésekre. Köszönöm szépen.
T/4468 A lopott vagy jogellenesen külföldre vitt kulturális javak nemzetközi visszaadásáról szóló, Rómában, 1995. év június hó 24. napján aláírt UNIDROIT Egyezmény kihirdetéséről
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere, a napirendi pont előadója: Tisztelt Ház! Kérem, szavazatukkal támogassák az egyezmény kihirdetését. (Taps.)
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról történő zárószavazás előtt sem tehetek mást, mint a vita elején: arra kérem képviselőtársaimat,…
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Több mint egy évtized telt el a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény elfogadása óta. Tíz esztendővel ezelőtt,…
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak azért kértem egy rövid hozzászólásra lehetőséget, mert részben Donáth László, részben pedig Fodor Gábor képviselőtársam elköveti azt a - véleményem szerint - hibát, hogy szándékoka…
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Elég sok alkalommal volt módom önnel eszmét cserélni erről a kérdésről, és jól tudom azt, hogy ön ugyanúgy tisztában van a jelenlegi helyzetben rejlő veszélyekkel. Ön pontosan tudja az…
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Köszönöm, nem.
T/3042 A Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elérkeztünk a nemzeti kulturális alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának lezárásához. A benyújtott törvényjavaslat élénk vitát váltott ki, ugyana…
Napirend előtti felszólalások
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Magam is szeretném megköszönni önnek a szavait, hogy méltóképpen emlékezett meg a Házban az egyik legnagyobb költőnkről, Vörösmarty Mihályról. Vörösmarty Mihály,…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2001-2002. évi költségvetése lehetővé teszi, hogy a kulturális életben szinten tartsuk azt a jelentősnek nevezhető emelkedést, amelyet a…
K/2763 Polgári engedetlenség a Nemzeti Filmharmonikusoknál?
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A zene nemzetközi nyelvének köszönhetően a magyar zene évszázadok óta nagy elismerésnek örvend a világban. Éppen ezért a zene érdekében a minisztérium felügyelete alá tartozó zene- és énekkarnál, a Nemz…
I/2507 Mi lesz a neve az új zenekarnak?
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön az interpellációjában számos kérdést vetett fel, ezen kérdéseket jól láthatóan a klasszikus zene iránti szeretete köti össze, de valójában különböző dolgokról van szó, amelyek semmiképpen sem tartozn…
T/2060 A műemlékvédelemről szóló 1997.évi LIV törvény módosításáról
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A műemlékvédelemről szóló 1997. évi LIV. törvény 26. § (1) bekezdésének e) pontja értelmében a kormány gondoskodik az állami tulajdonból ki nem adható műemlékek törvény mellékleté…
T/2060 A műemlékvédelemről szóló 1997.évi LIV törvény módosításáról
ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere, a napirendi pont előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A műemlékvédelemről szóló 1997. évi LIV. törvény 27. §-a (1) bekezdésének e) pontja értelmében a kormány gondoskodik az állami tulajdonból ki nem adható műemléke…
Eskütétel
ROCKENBAUER ZOLTÁN: Én, Rockenbauer Zoltán esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az alkotmányt és a jogszabályokat megtartom és megtartatom, a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; miniszteri feladataimat a Magyar Köztársaság fejlődésének előmozdítása és az alkot…
V/1594 Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása
ROCKENBAUER ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Közel tíz esztendő telt el a rendszerváltozás óta, közel tíz esztendeje készül Magyarország újra beilleszkedni a fejlett európai demokráciák közösségébe. Úgy vélem, mindannyian joggal érezhetjük, hogy egy viszonylag hoss…
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ROCKENBAUER ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Immáron a nyolcadik órája folyik a kormányprogram vitája, és örömmel állapíthatjuk meg, hogy ellenzéki képviselőtársaim eltérő színvonalú bírálatai ellenére ez a vita indulatoktól mentesen folyik. A bírálat az ellenzék legfőbb es…