ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere, a napirendi pont előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A műemlékvédelemről szóló 1997. évi LIV. törvény 27. §-a (1) bekezdésének e) pontja értelmében a kormány gondoskodik az állami tulajdonból ki nem adható műemlékeknek a törvény mellékletében megállapított listája fölülvizsgálatáról, és szükség szerint, de évente legfeljebb egy alkalommal javaslatot tesz a melléklet módosítására.
A T/2060. számú törvényjavaslat két módosítása lényegében technikai jellegű. A betegápoló irgalmas rend a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény alapján igényt nyújtott be a korábban tulajdonát képező ingatlanokra, melyekben jelenleg az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet működik. A törvény nemcsak az 1948. január 1-je előtt ténylegesen egyházi tulajdonban lévő és kártalanítás nélkül államosított egyházi ingatlanok igénylését és visszaadását teszi lehetővé, hanem az egyház javára létesített alapítvány tulajdonát képező ingatlanét is, amennyiben az a törvényben meghatározott célokat szolgál: hitélet, oktatás, nevelés, egészségügy, kultúra, szociális, karitatív s a többi.
Az egyházi ingatlanrendezés folyamatosságát a kormány biztosítja. A katolikus egyház ügyeinek vonatkozásában a kormány az 1046/1999. (V.5.) számú határozatával elfogadta a 2011-ig rendezendő ügyek jegyzékét. A hivatkozott jegyzék több mint 800, összesen mintegy 45 milliárd forint értékű ingatlant tartalmaz. Ezek rendezését aktualizált értéken vállalja a kormány 2011-ig.
A visszaigényelt ingatlan, a Hild-udvar - Budapest, II. kerület, Frankel Leó utca 31-33. szám, 14479/1. helyrajzi számon - szerepel a kizárólagos állami tulajdonban tartandó műemlékek listáján. Az irgalmas rendi kórház működését elősegítő Marczibányi Alapítvány tulajdonát képezte, közvetlenül is folyt benne gyógyítási tevékenység. Szerepel az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság között létrejött megállapodás mellékletét képező jegyzékben, illetve a 2011-ig rendezendő ügyek jegyzékén is. Átadása az irgalmas rend számára a törvényi előírásoknak megfelel, indokolt az állami tulajdonból ki nem adható műemlékek listájáról való törlése.
A második módosítás a Hajógyári-szigeten lévő aquincumi helytartói palotát rejtő, 18386/1. helyrajzi számú műemléki ingatlan megosztását tartalmazza, annak érdekében, hogy a védettség kizárólag a valóban műemléki jelentőségű maradványokat rejtő ingatlanra terjedjen ki.
A műemléki védettség mértékének racionális megállapítása a cél. A terület többi része régészeti védettség alatt áll. A műemlékkel szomszédos terület műemléki környezetnek minősül, így a műemléki szakhatóságnak joga van intézkedéseket tenni.
Tisztelt Ház! Kérem támogatásukat a T/2060. számú törvényjavaslat elfogadásánál, hiszen szeretném nyomatékkal hangsúlyozni, olyan technikai jellegű módosításról van szó, amely csak az Országgyűlés hozzájárulásával lehetséges.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés