ROCKENBAUER ZOLTÁN, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A zene nemzetközi nyelvének köszönhetően a magyar zene évszázadok óta nagy elismerésnek örvend a világban. Éppen ezért a zene érdekében a minisztérium felügyelete alá tartozó zene- és énekkarnál, a Nemzeti Filharmonikusoknál duplájára emeltük a költségvetési támogatást. Tettük ezt nem utolsósorban azért, hogy új teljesítményösztönző bérezéssel elősegítsük, hogy a zenészek tudásuk legjavát nyújthassák, ugyanakkor cserébe a zenekar vezetése elvárja, hogy a zenekarban a legkiválóbb, legképzettebb muzsikusok játsszanak, akik kizárólag a zenekari munkára koncentrálnak. Ezt a célt szolgálja és erősíti a minősítési rendszer, amelyet az említett miniszteri rendelet szabályoz.

Véleményem szerint a rendelet korrekt és kiszámítható feltételeket állít a zenészek elé, kidolgozásában kiváló zenészek és munkajogászok vettek részt. Elképzelhető, hogy lesznek olyanok, akiket ez a meghallgatás kellemetlenül érint majd, ám meggyőződésem, hogy alapvetően azon zenészek érdekeit szolgálja, akik kiválóan akarnak teljesíteni, hiszen ön is tudja: egyetlen bántó hang a hangversenyen az egész zenekar teljesítményét leronthatja.

Tisztelt Képviselő Úr! Ön legalább olyan jól tudja, mint én, hogy a szimfonikus zene minőségét nagymértékben a karmester határozza meg. A Szovjetunióban kísérleteztek ugyan a demokratizmus jegyében karmester nélküli zenekarok felállításával - az eredményt el lehet képzelni. Meggyőződésem, hogy ön is, akárcsak én, szívesebben hallgatja Mengelberg, Toscanini, Furtwä
ngler, Ferencsik János vagy Sir Simon Rattle felvételeit, olyan előadásokat tehát, amelyek híres zenekarépítő karmesterek pálcája alól születtek. Az ilyen eredmény megszületéséhez azonban elengedhetetlen olyan feltételek megteremtése, amelyben a vezető karmester meg tudja valósítani elképzeléseit.

Végezetül szeretném megemlíteni, hogy tegnap délután a zeneigazgató és a Nemzeti Filharmonikusok miniszteri biztosa egyeztető tárgyalást folytatott a zenekar szólamvezetőivel. Ezen a tárgyaláson a szólamvezetők 16 igen és 1 nem szavazattal bizalmat szavaztak Kocsis Zoltánnak a minősítési eljárással kapcsolatban.

Kérem, képviselő úr, fogadja el a választ.

Forrás: parlament.hu