BAKONYI TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaimmal a T/1501-es ajánláshoz 236-os sorszámon adtunk be egy nagy terjedelmű módosításra javaslatot. Néhány szóban indokolnám a javaslat tartalmát.
A kormánypártok választási kampányaik során azt ígérték, hogy a ciklus alatt nem vezetnek be új adónemet. Ez egy nagy jelentőségű ígéret volt, hiszen a polgárok és a családok ennek tudatában kötöttek többek között hosszú lejáratú szerződéseket, például biztosítást. Aki biztosítást köt, és a fogyasztása terhére vagy megtakarítási célzattal biztosítási díjfizetési kötelezettséget vállal, az az öngondoskodáson túl sok esetben a költségvetést is tehermentesíti.
Az egyre gyakoribb tömeges vagy katasztrófakárok gazdasági következményei ellen a biztosítás jelentős védelmet nyújthat. Ennek hiányában a károsult polgárok és családok, sőt sok esetben a vállalkozók is a központi vagy az önkormányzati költségvetés segítségére szorulnak. Jól tudjuk, hogy ez a segítség nem tagadható meg, de azt is tudjuk, hogy ez a feltétlenül indokolt állami intervenció súlyos zavarokat okozhat a büdzsének.
Ezért az öngondoskodás ösztönzése a költségvetésnek is közvetlen érdeke. A bevezetni szándékolt biztosítási adó nyilvánvalóan nem ezt a célt szolgálja, így ellentétes a hosszú távú nemzetgazdasági érdekeinkkel is.
A tavalyi és az idei katasztrófakárok bebizonyították, hogy különösen vidéki kis- és középtelepüléseken a biztosítottság aránya ma még nagyon alacsony. Az érintett területeken csak minden harmadik családnak van biztosítása. Az önkormányzatok vagyona pedig szinte teljesen biztosítatlan volt. Nyilvánvaló, hogy a biztosítási adó bevezetése nem segítené a telítettség növelését.
Az előterjesztők előszeretettel hivatkoznak az európai példákra. Valóban, az EU és az OECD több országa ismeri ezt az adónemet, mint ahogy olyanok is szép számmal akadnak, amelyek ezt az adót nem vezették be, vagy eltörölték. Ilyen például Dánia, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Svédország és Svájc is. De ahol bevezették ezt az adónemet, ott is csak akkor tették ezt, amikor az egy főre eső biztosítási díj elérte az évi 500 eurót. Nálunk ma mindössze 100 euró esik egy magyar állampolgárra, az európai átlag ennek a 15-17-szerese, Németországban például 20-szorosa. De még a volt szocialista országok közül is jócskán megelőz bennünket Csehország, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia is.
Az új adónem évente mintegy 9 millió darab biztosítási szerződést érint. Nem készült részletes hatástanulmány, így nem lehet tudni, hogy a bevezetés évében tervezett 3,2 milliárd forintos adóbevétel alul- vagy túltervezett-e. De a nagyságrend mindenesetre költségvetési mércével elenyésző, és nincs arányban a polgárok és családok várható reakcióival sem. A vállalkozói szférában a kivetni szándékolt adó nyilvánvalóan árfelhajtó hatású. Jelentős adminisztrációs költséggel járna az új adó, s mivel az előterjesztő a biztosítókra hárítaná az adónemmel kapcsolatos beszedési és adóigazgatási feladatokat, ennek költségeit is a biztosítási díjfizetők viselnék. Ezek a költségek a bevezetés évében az előterjesztő által megerősítetten is elérhetik a 250-330 forintot szerződésenként, így közelítik a tervezett adóbevétel összegét.
A sokat hivatkozott európai példa azt is mutatja, hogy egy új adó bevezetése legalább két és fél-hároméves felkészültséget igényel. Így az lenne a célszerű, ha a kormány a biztosítási adó bevezetésére egy jóval későbbi időpontban térne vissza. Miután az említett javaslatot négy párt is támogatja, ezért azzal a személyes javaslattal is élnék, hogy a biztosítási adót a kormány vonja vissza.
Elnök úr megengedi, hogy a biztosítási adóra vonatkozó többi módosító indítványra is kitérjek?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés