DR. GIDAI ERZSÉBET, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kezünkbe kapott, költségvetést tárgyaló mintegy tíz kötet közül néhány a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetésével foglalkozik. Ha szakmailag összehasonlítjuk a köteteket, akkor azt mondhatjuk, hogy a legfelületesebben vagy legfelszínesebben sajnálatos módon éppen a nagyon fontos terület, a társadalombiztosítás sokat vitatott pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetése készült el.

Ezt indoklom mindenekelőtt azzal, hogy ez a költségvetés semmiféle szakmai megalapozottságot, szakmai indoklást nem tartalmaz, ebből adódóan ha nem épül egy költségvetés szakmai alapokra, koncepciókra vagy alapelvek megváltoztatásának indokolására, akkor ez a költségvetés nem tartható. Márpedig ha áttekintjük az Állami Számvevőszék jelentését, áttekintünk olyan háttéranyagokat, amelyek a költségvetést elemzik, akkor egyértelműen kiviláglik ezekből, hogy maga a Pénzügyminisztérium sem vette komolyan e költségvetés tarthatóságát. Már eleve beépített veszteséget, eleve beépített olyan tényezőket, amelyeknek a forrását nem adja meg, miután nem tudja biztosítani, vagy a bevétel bizonytalan, ezért nyitott kapukat hagyott, és majd lesz ahogy lesz alapon meglátjuk, mi történik az évezred első évének végén.

(10.30)

Ezért ha így összehasonlítjuk ezt a költségvetést, a Magyar Igazság és Élet Pártja nem tudja támogatni a társadalombiztosítás 2000. évi költségvetését sem. Annak ellenére, hogy az elmúlt évben, amikor szó volt a társadalombiztosítást képező önkormányzatok átalakításáról, mi elfogadtuk és üdvözöltük azt, hogy végre a kormányzat egy olyan minőségi lépést tett meg, hogy az MSZOSZ kinyújtott karjából kivette a társadalombiztosítási forrásokat, ahol rendkívül sok visszaélés volt, hiszen több milliárd forint hiányzott vagy több milliárdos tétel tűnt el a két kasszából, a nyugdíjbiztosítási és az egészségbiztosítási kasszából. De vártuk volna azt is, hogy ennek következménye lesz, feltárják, hova került ez a forrás, és megkíséreli a kormányzat ezeket a forrásokat visszaszerezni.

Már a tavalyi vitán is elmondtuk, hogy amennyiben a költségvetés kiterjeszti a felügyeletét és bevonja a költségvetés szerkezetébe a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait, akkor ezeket a pénzügyi alapokat, a befizetett járulékokat 100 százalékban arra kell felhasználni, amiért befizetik a járulékokat, és nem lehet ezeket megcsorbítani és pénzügyi deficit finanszírozására felhasználni.

Márpedig ha végigtekintjük a mostani költségvetést és háttéranyagait, akkor ebből egyértelműen kiviláglik, hogy mindenekelőtt a biztosítók... - tehát ha akár az OEP, az egészségbiztosítási kassza és a Pénzügyminisztérium küzdelmét tekintem a tervezés során, akkor bizony a Pénzügyminisztériumnak az elképzelései voltak a meghatározóak, és ez mindenekelőtt egy nagyon szűk látókörű pénzügyi átgondolás vagy át nem gondolás volt, amely elsősorban arra törekedett, hogy a pénzügyi deficitet kell csökkenteni, ebből adódó megszorításokat életbe kell léptetni anélkül, hogy ennek jogosultságát, szakmai hátterét és legfőképpen következményeit felmérték és elemezték volna.

Nem tudjuk elfogadni azt az optimista elképzelést, ami az inflációt illeti, mindenekelőtt szakmailag nem tudjuk elfogadni, jóllehet egy 6 vagy 6,5 százalékos infláció nagyon jó lenne a következő évre. De ha egy kicsit át is gondolják, és át tetszenek nézni, pénzügyminiszter úr, akkor ez közgazdaságilag is hibás megközelítés. Én elfogadom, hogy vannak ilyen kívánságaik, de ha megnézzük, hogyan számítják ki az inflációs rátát, és hogyan lehet ezt előre prognosztizálni, akkor bizony hamis bázison számolnak, hiszen rossz fogyasztói kosarat építenek fel. Márpedig ha a fogyasztói árindexet, a CP-indexet nézzük, amit így szoktunk nevezni, akkor bizony egy olyan mesterséges fogyasztói kosarat teremtenek, amely nem jellemzi és nem érvényes a lakosság tényleges fogyasztására. Tehát nem lehet inflációs rátát úgy számolni, hogy elvonatkoztatok a tényleges fogyasztói kosártól, a fogyasztási szerkezettől, mert hamis képhez, hamis eredményhez jutok.

Mi reméljük, hogy nem azért jelenik meg a 6,3 százalék, hogy különböző kozmetikázással szeretnék majd a tényleges inflációt korrigálni. Valójában ha a fogyasztói kosár tényleges alakulását nézzük, különösen ami a társadalombiztosítási alapoknál jelenik meg, akkor ma a magyar népesség, a magyar családok, az átlagjövedelemmel rendelkező családok körében az átlagjövedelem négy fő tételből tevődik össze a fogyasztás szempontjából: élelmiszer-fogyasztás, rezsikiadás, bizonyos közlekedési és oktatási, iskoláztatási költség. A többi tétel elhanyagolható, hiszen nem jellemző az átlagjövedelem elköltésére.

Ha ilyen szempontból nézem, akkor valójában a hazai fogyasztói kosárnak ez a fő jellemzője, és ha ezt áttekintve azt nézem, ahol a legnagyobb áremelkedés várható, akár az energiaáraknál, az élelmiszeráraknál, az oktatás költségeinek vagy a közlekedés költségeinek a növekedésénél, akkor a tényleges várható inflációs ráta 10-12 százalék között várható az elkövetkező években. De még egy alacsonyabb, 8-10 százalék körüli inflációs ráta is ellentmond a költségvetésben szereplő és ezekkel számított 6,3 százalékos inflációs rátának. Ez nyilvánvalóan torzítja a jövedelmek változtatásának a lehetőségét, alacsonyabbra tervezhető, és ebből adódóan biztos, hogy a 2000. év a társadalombiztosítási költségvetést illetően nagyon komoly deficittel fog zárulni, ami nagyon jelentős társadalmi konfliktusokat fog életre hívni.

Ha ezek után áttekintjük a két biztosítási alapot, akkor a Nyugdíjbiztosítási Alap esetében mindenekelőtt azt kifogásoljuk, hogy nem történt meg a nyugdíjak változtatásának az a formája és mértéke, amit gyakorlatilag önök megígértek. Márpedig az ígéret betartása kötelez, erkölcsi kötelesség is. Természetesen, ha a nyugdíjasok fogyasztását és a nyugdíjak nagyságát áttekintem, akkor ma Magyarországon az öregségi nyugdíjakat tekintve a nyugdíjasok mintegy 60 százaléka él a 30 ezer forint alatti nyugdíjból.

Tessék végiggondolni, hogyan lehetséges, ha egy egyszemélyes háztartást veszek, vagy akár kétszemélyes nyugdíjas háztartást veszek, ahol egyszemélyes háztartás esetében a létminimum összege mintegy 35-40 ezer forint/hónap, két személy esetében 50-60 ezer forint, akkor gyakorlatilag 20-24 ezer forintos nyugdíjból - de ennél alacsonyabb nyugdíjak is vannak -, 16 ezer forintos nyugdíjból nem lehet létezni; hogy hozzátegyem - nem szeretnék ironizálni -: még meghalni sem.

Ezek olyan költségeket jelentenek a nyugdíjas korosztály számára - az ő fogyasztásuk, élelmiszer-fogyasztásuk vagy a rendkívül magas gyógyszerfogyasztásuk -, amire ez a nyugdíj nem ad fedezetet. Márpedig ha a nyugdíjasoknak több mint 50 százaléka a szegénységi küszöbön él, akkor én rendkívül erkölcstelennek és politikailag is hibásnak tartom - vagy tegyem hozzá: politikai bűnnek -, hogy a nyugdíjasok helyzetét ennyire háttérbe sorolják, és nem foglalkoznak vele kiemelten egy olyan országban, ahol bizony a nyugdíjasok aránya eléri a népesség, a sajnos fogyó népesség közel 30 százalékát. Tehát emberi életfeltételeket kell teremteni mindenki számára.

És itt felhívom a fiatal korosztály figyelmét arra, nehogy azt higgyék, hogy ha ez a trend folytatódik, akkor egy magánnyugdíjpénztárnak az illúziójával majd a számukra sokkal kedvezőbb életfeltételek lesznek, mert akkor itt nagy tévedésben élnek, hiszen a magánnyugdíjpénztár semmiféle garanciát nem ad számukra sem arra, hogy 25 vagy 30 év múlva a pénzüknél lesznek, hogy magasabb nyugdíjat kapnak, és erre kormányzati garancia sincs. Márpedig ha európai összehasonlítást végzünk, akkor bizony a nyugdíjakról való gondoskodás kormányzati feladat és kormányzati felelősség is.

A Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselőcsoportja javasolni fogja és módosító indítványt fog benyújtani arra vonatkozóan, hogy a nyugdíjminimum érje el a minimálbér nagyságát, ez 25 ezer forint lesz várhatóan a jövő évben, és ettől kezdve kell 60 ezer forintig a nyugdíjakat korrigálni. De emellett javasolni fogjuk a nyugdíjak teljes, átfogó reformját, amely a megélhetési feltételek biztosításához igazodik, nem pedig egy szűk látókörű pénzügyi szemlélethez vagy deficit finanszírozásához. Ilyenformán például újra vitatnunk kellene a nyugdíjak korhatárát, hiszen Európában zajlik most a nyugdíjkorhatár körüli vita. Németországban, amelyet mindig szeretünk példaként venni, jelenleg arról zajlik a nagy vita, hogy a munkahelyek biztosítása végett a nyugdíjak korhatárát 60 évre szállítsák le. Természetesen ez azt is jelenti, hogy számunkra is a nyugdíjkorhatár kötelez, és ennek felülvizsgálatát fogjuk javasolni.

A másik nagy terület az Egészségbiztosítási Pénztár, az egészségügyi ellátás finanszírozása. Jómagam, aki elég hosszú időt töltöttem ennek az ágazatnak a közgazdasági, pénzügyi elemzése területén, szeretném megint hangsúlyozni, hogy ugyanaz történik, mint ami a korábbi évek kormányzatának hibájából bekövetkezett, hogy nincs egészségpolitikai koncepcióra épített költségvetés. Nincs egy olyan alapbázis, amely azt jelentené, hogy milyen az egészségügyi szolgáltatások iránti szükséglet, tehát a népesség egészségi állapotának milyen változása várható, milyen felgyorsult romlás várható - hiszen Európában a legrosszabb mutatóink vannak ebben a vonatkozásban -, és milyen az ezzel szembeállított ellátás minősége, mennyire biztosítja az ellátás az egészségügyi szolgáltatások iránti kereslet vagy szükséglet kielégítését.

Ha ilyen szempontból tekintjük át, akkor egy hatalmas eltérés van a szolgáltatás, az ellátás finanszírozása - és sajnálatos módon nemegyszer minősége - és az ez iránti szükségletek között.

(10.40)

Vagyis növekszik az ellátatlan lakosság aránya. Természetesen ez abban is megjelenik, hogy az utolsó pillanatra hagyják a betegek az orvoshoz fordulást, mert hiszen számukra egzisztenciális kérdés: a munkahelyüket akkor tarthatják meg, ha nem lesznek betegek. Tehát ebből adódóan növekszik a rés az ellátás és a szükséglet között.

Az Egészségbiztosítási Pénztár, tehát az OEP és a Pénzügyminisztérium között egy komoly vita alakult ki abban a tekintetben, hogy melyik az az összeg, amely megfelelő lehet az egészségügy ellátásának a biztosítására. Ha ezeket az adatokat áttekintjük, akkor az OEP, tehát a Egészségbiztosítási Pénztár például a gyógyító-megelőző ellátásra 373 milliárd forintot javasolt. Ezzel szemben a Pénzügyminisztérium 358 milliárd forintot hagyott jóvá. Tehát mintegy 14 milliárd forintot eltüntetett a kasszából, amely gyakorlatilag a költségvetési deficit finanszírozását szolgálja. Nem értünk ezzel egyet. Ezeket a forrásokat vissza kell juttatni a gyógyító és megelőző ellátás forrásaihoz.

Ha ilyen szempontból tekintjük át, akkor gyakorlatilag a gyógyító-megelőző ellátás esetében a megelőző ellátás újból háttérbe szorult, az egészségnevelés és a prevenció, és a 358 milliárd forint gyakorlatilag arra sem lesz elegendő, hogy az egészségügyi intézmények az elmúlt év, tehát a '99. év színvonalát tartani tudják. Ez azt jelenti, hogy ha figyelembe veszem, hogy az egészségügy területén a gyógyszerek, a műszerek és az eszközök tekintetében lényegesen magasabb árszínvonal-változással kell számolni, mintegy 10,3-12 százalékos árszínvonal-változással, akkor ebben a vonatkozásban gyakorlatilag a 358 milliárd forint egy nagyon súlyos reálérték-csökkenést jelent, vagyis az egészségügyi ellátás működőképessége forog kockán. Márpedig ezt lazán elintézni - amit néhány háttéranyag is magába foglal, hogy majd privatizációval megoldjuk, vagy a már elindult funkcionális privatizáció megoldja ezt a kérdést - felelőtlenség! Mert a fekvőbeteg-ellátás funkcionális privatizációja, amelyre vonatkozóan már több szerződést voltak szívesek megkötni, több kórház vonatkozásában, ez gyakorlatilag a költségeket hárítja át a fogyasztóra, a páciensre, és ezt a fogyasztó, a páciens nem tudja megfizetni, mert bizony a magyar családok pénzügyi helyzete nagyon erőteljesen és drasztikusan romlott, és ezzel együtt az életminősége is romlott.

Hadd emeljem ki a sokat vitatott gyógyszertámogatást. Természetesen mi is osztjuk azt a véleményt, hogy a gyógyszertámogatás alultervezése történt a 135 milliárd forinttal. Az OEP, az Egészségbiztosítási Pénztár 142 milliárd forintot javasolt, de a tényleges szükséglet, ha figyelembe vesszük az árak alakulását, akkor jövőre várhatóan 160 milliárd forintot fog kitenni. Kérdezem én, hogy az eleve 41 milliárd forint deficittel tervezett biztosítási pénz, kiadás-bevételi egyenleg miből fogja ezeket a többleteket majd megfinanszírozni, amennyiben erre vonatkozóan semmiféle forrást nem teremtett.

De hadd tegyem hozzá: még súlyosabb kérdésnek tartom, hogy a gyógyszereknek közel egyharmadánál, amely vényfelírás-köteles, tehát receptköteles, nincs meg a cégekkel az ártárgyalás. Márpedig, ha ez nincs, akkor olyan árat kérnek, olyan költségeket számolnak el, amilyeneket akarnak, és ez jelentős mértékben fel fogja hajtani a gyógyszerárakat, ami egyébként is - a gyógyszerár és -költség egész helyzete - katasztrofális állapotba került.

Hadd említsem még meg az amortizáció kérdését, ezt a sokat vitatott témát, amely a fejlesztés alapjait biztosítaná az egészségügy számára. A kormányzat ezt a kérdést megint oldalra söpörte. Nagyon minimális a fejlesztési forrás. És mindaddig, amíg az amortizáció kérdése meg nem oldódik, az egészségügy technikai fejlettségi szintje rendkívül elmaradott lesz, vagy rendkívül differenciált ennek a milyensége és minősége. Ez bizony egy olyan sürgős, akut feladattá vált, amelynek a megoldását nem lehet tovább terelni, hiszen '94 óta és azt megelőzően is mindig a következő évekre, a következő kormányzatokra hárítják át ennek a felelősségét és feladatát, és eddig még nem került megoldásra.

Szeretném még kiemelni azokat a modellkísérleti intézményeket, amelyekről a költségvetés szól, hogy bizony, nagy kérdőjeleket teszünk a modellkísérletekhez. Nem tudjuk, milyen az elszámolás a háttérben. Ez elsősorban magánintézményeket jelent. A kettős finanszírozás veszélye áll fenn. Tehát erre vonatkozóan sokkal részletesebb és átfogóbb elemzést kérünk.

Végül szeretném itt megemlíteni, hogy nem tartalmazza az anyag, legalábbis nagyon marginálisan tartalmazza az egészségügyben dolgozók bérezését. Többször említettük, jómagam is, hogy ha európai összehasonlítást végzünk, szégyenteljes az a bér, amely az egészségügyben kifizetésre kerül. Itt nem arról van szó, hogy 5 vagy 10 százalékos béremelést kell végrehajtani, hanem egy új, teljesen más bérkiszámítást kell végrehajtani, amely bizony mintegy kétszeres vagy háromszoros bérváltozást is jelentene. Ezt sem oldja meg a privatizáció, a funkcionális privatizáció. Nem oldja meg, hogy áthárítják a paraszolvenciára, mert már nincs miből paraszolvenciát is szedni, legalábbis nagyon szűk ez a kör. Tehát itt egy alapvető minőségi változtatásra van szükség.

Végezetül szeretnék arról szólni, hogy nincs forrás, gyakran halljuk, nem lehet miből biztosítani a megfelelő ellátás költségeit. Ezt nem osztom, és ez nem is igaz. Ezek hamis állítások, mert hiszen a központi költségvetés is... - de ha az államháztartás egészét nézem, akkor ott vannak a források, csak ezeket a forrásokat nem úgy kell elosztani, ahogyan jelenleg is csinálja a költségvetés, és továbbviszi a korábbi kormányzatok hibás, bűnös költségvetési szerkezetét. Ezért az egészségügyi ellátás, a nyugdíjellátás is kormányzati felelősség. Sehol Európában nem hárítják át ezt a felelősséget a privát szektorra. Tehát a kormányzatnak kutya kötelessége - elnézést a kifejezésért - megoldani ennek a katasztrofális helyzetbe került ágazatnak a sorsát. A források ott találhatók. Az egyik legfontosabb forrás magán a kasszán belül van, tehát például a késedelmi díjakat, bírságokat nem lehet elvonni 70 százalékban a költségvetésben, hanem azt ott kell hagyni és vissza kell forgatni, amennyiben behajtásra kerül a kinnlevőség vagy ezzel járó bírság; ott kell hagyni az ellátó intézményeknél. Ez az egyik; ez 7,5 vagy akár - ha a 250 milliárdos halmozott kintlevőséget nézem, annak a behajtása - még több milliárd forintos forrástöbbletet is jelent.

De ugyanide tartozik a költségvetésben bent levő kiadási oldalon az az adósság, amelyet a Magyar Nemzeti Banktól vett át a költségvetés, az általunk sokat említett piszkos pénz, és most a Magyar Nemzeti Bank rossz ügyleteiből eredő veszteséget finanszírozza meg. Ez a kamattörlesztésben 133 milliárdot jelent, az egyéb törlesztés, az úgynevezett adósság törlesztése 340 milliárdot. Tessék kivenni a költségvetésből legalább a kamattörlesztést, mert a másikra úgy sincs fedezet, és ebből meg lehet oldani ezeket a kérdéseket!

Ma a bevételi forrást alapvetően, kétharmadban a lakosság biztosítja, tehát a munkavállalók és a családok biztosítják. Ugyanakkor a pénzügyi intézmények például még 1 százalékos társasági adót sem fizetnek; 0,8 százalék a befizetett adó. Nevetségesen alacsony! Úgyszintén a multinacionális cégek adómentessége is a költségvetési bevételeket csapolja meg. Át kell alakítani a bevételi szerkezetet, és abban a pillanatban, ha egy olyan adózás működik, amelynél ezek az intézmények is befizetik a társasági adót, akkor lesz elegendő forrás az egészségügyi ellátásra és a nyugdíjak tisztességes biztosítására.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu