DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Gyakran elhangzik érvekben, kifulladó vitákban ultima ratióként, hogy hosszú még az előttünk lévő út, amely Európába vagy inkább az Európai Unióba vezet. Meggyőződésem: ennek az útnak a nehezén már túl vagyunk, és ezt nem kormánypárti kötődésem, hivatali optimizmusom mondatja velem, hanem az elmúlt tíz év elvégzett munkája, és megerősít ebben a 2000. évi költségvetési törvény eddigi szakmai vitája.

Sok nagyszerű érvet hallottam arra vonatkozóan, mely fejezetekben kellene pluszforrásokat biztosítani jobbnál jobb célokra. Úgy vélem, sok olyan fejezet van, ahol a kormányzati és az ellenzéki oldal elégséges forrás esetén közel egyező álláspontot képviselne. A költségvetés tervezete arra figyelmeztet, hogy jelentős feladatok hárulnak hazánkra a reménybeli uniós tagságig.

De nemcsak a számok mentén, hanem a politikai kultúra területén is vannak még teendőink. Kiemelkedően fontosnak, a demokrácia alapintézményének tartom az ellenzék kritikai hangját. Személy szerint csak köszönetemet nyilváníthatnám ki mindazon érvekért, amelyek szakmai megalapozottsággal segítik 2000. évi költségvetésünk szakmaiságát. Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy olykor a kritika hangneme, kultúrája nem az európai trendeket tükrözi. Meggyőződésem, hogy a néha tapasztalt súlyos indulatok nem a kritizált költségvetési fejezetet vagy címet, hanem a kritizálót teszik hiteltelenné - és ez is európai üzenet, mert a politikai kultúra is része az európaiságnak, még Paul Valéry szigorú mércéje szerint is.

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A továbbiakban felszólalásomban két tárca, a környezetvédelem és a Miniszterelnöki Hivatal Phare-ügyeket intéző hivatala európai uniós csatlakozást érintő költségvetési terveivel szeretnék foglalkozni.

A környezetvédelem területén Magyarország számára stratégiai fontosságú, hogy a jövő század új gazdasági versenyképességi mutatóiban a gazdasági és környezeti értelemben egyaránt fenntartható fejlődési pályán zárkózzon fel az európai uniós átlaghoz. A jövő évi költségvetés feszített, de teljesíthető feladat elé állítja a környezetvédelem költségvetési forrásból történő fejlesztését. A környezetvédelmi fejlesztések több tárcát átfogó jövő évi forrásai jól tükrözik az Európai Unióhoz történő csatlakozásból adódó feladatokat. Az Európai Unióhoz való közelítést célul tűzve Magyarországon elindult a környezetpolitika átfogó reformja. A 2000. évben kiemelt szerepet kapnak az európai uniós csatlakozást elősegítő feladatok. A költségvetési tervezet nagy hangsúlyt helyez a szükséges környezet- és természetvédelmi fejlesztések időarányos megvalósulására. A környezetminőség javításának feltétele a környezetvédelmi célok és eszközök integrálása más ágazati politikákba.

A környezetvédelem nemcsak egy tárca, hanem a fejezetek szakmailag és pénzügyileg összehangolt, közös feladata. Az előkészített nemzeti környezetvédelmi program 2000. évi intézkedési tervében meghatározott környezet- és természetvédelmi fejlesztések forrásait a 150 milliárd forintos központi költségvetés mellett az önkormányzatok és az üzleti szféra is egyre bővülő ütemben biztosítja. A fenntartható fejlődés feltételei nem teremthetők meg kizárólag költségvetési forrásokból. A gazdasági növekedés kedvező feltételeket teremt a környezetvédelmi ráfordítások bővítésére, ezáltal a közvetlen környezetvédelmi fejlesztési célra felhasznált GDP-részarány várhatóan 1,3-1,4 százalék körül alakul.

Az Európai Unió az intézményfejlesztést prioritásként kezeli, ezért fontos a környezetvédelmi hatóság létszámbeli megerősítése. A közösségi vívmányok nemzeti programjában meghatározott jogharmonizációs és intézményfejlesztési feladatok forrásai mintegy 1,5 milliárd forint erejéig biztosítottak a jövő évre. Az Európai Unió környezetvédelmi normáinak mielőbbi elérése gyors ütemű környezetvédelmi beruházásokat igényel. A társfinanszírozás feltételeinek megfelelően jelentős külső előcsatlakozási források bevonása szükséges. Ilyen támogatási eszköz az ISPA, amely az önkormányzatok által megvalósítható közlekedési és környezetvédelmi projektek megvalósításához járul hozzá. Jövőre környezetvédelmi fejlesztésre a Környezetvédelmi Minisztérium fejezeti költségvetésében 11,5 milliárd forint áll majd rendelkezésre ISPA-forrásból.

A földrajzi, társadalmi és gazdasági tényezők eltérő sajátosságai szükségessé teszik a térségi szemlélet következetes alkalmazását a fejlesztések területén is. A 2001. évi költségvetés tervezésekor kiemelt figyelmet kell fordítani az önkormányzatok környezetvédelmi fejlesztései forrásoldalának biztosítására.

A támogatások mértékét a térségi jellemzők, sajátosságok szerint szükséges majd differenciálni. Ennek az érvényesítéséhez ki kell használni a vidékfejlesztési politika, az önkormányzati támogatások, továbbá a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem összehangolásában rejlő lehetőségeket.

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Már a kormány megalakulása előtt nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió által a csatlakozási folyamat mérőszámaként kezelt Phare-program hazai felhasználása nem megfelelően haladt. Egyrészt az 1995-97-es nemzeti programokat nem kellő körültekintéssel alakították ki, másrészt az Európai Unió jelentősen megszigorította a feltételeket: egy évvel lerövidítette a végrehajtási határidőt. Az 1998. év végére előre jelzett veszteség júliusban 30-35 millió euró volt, ezért a tárca nélküli miniszter tevékenysége két irányra koncentrált: a futó programok megmentésére és olyan szervezeti változások végigvitelére, amelyek a jövőben hatékonyabb programmenedzseléshez vezetnek.

A Phare-programok jellegzetessége, hogy a pénzügyi memorandum éve szerint kerülnek nyilvántartásra, de az előkészítés gyakran egy évvel korábban elindul, a szerződéskötésre pedig kettő, az 1996-os év programjáig három év áll rendelkezésre, a szerződésekből következő kifizetésekre pedig további egy év. A program megvalósulásáról ezért lehet csak a szerződéskötési határidő után beszélni... (Varga Mihály pénzügyminisztériumi államtitkár elhagyja az üléstermet.)

Forrás: parlament.hu