DR. NEMCSÓK JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Az EU-csatlakozás okán tennék néhány észrevételt a költségvetéshez három témában: a környezetvédelem területén, az Alföldre vonatkozóan a regionális területfejlesztés területén, és a felsőoktatás és a tudományos kutatás területére vonatkozóan.

Azt hiszem, hogy kevés az a dolog, amelyben szám szerint is annyira konszenzus van a parlamenti pártok és a szakértők között, mint az, hogy körülbelül 2500 milliárd forintra becsülik az EU-csatlakozás során azokat a költségeket, amire a környezetvédelemnek szüksége van. Ezekből, különböző számítások alapján, mintegy 1,1-1,2 milliárd forint költendő a 2000 lakosú településeknél nagyobb települések csatorna- és szennyvízhálózata kérdéseinek a kezelésére.

Az EU-csatlakozásban a legnagyobb elmaradásunk a környezetvédelem területén van, és az EU-csatlakozás egyik ajánlása a szennyvíz- és csatornahálózattal kapcsolatban úgy szól, hogy általában elvárnák, hogy 2004-ig a 2000 lakosúnál nagyobb településeknél ezt az 1000-1200 milliárdos beruházást megvalósítsuk. Nem gondolom, hogy a kormányzati ciklus időarányos részére bontva ennek az összegnek meg kellene jelennie, azt azonban gondolom, hogy a költségvetésben jóval többnek kellene megjelennie a csatorna- és szennyvíztisztítás támogatására, beruházásra, mint amennyi megjelenik, mert oly kevés jelenik meg, hogy még a derogáció és a haladékkérés esetében sincs reményünk arra, hogy az EU-csatlakozás egyik fontos szempontjának ily módon eleget tudjunk tenni. Tehát ezt hiányolom a költségvetésből - mint egy kiragadott környezetvédelmi, de nagyon súlyos és konkrét programot.

A másik: a kormányok jönnek, a kormányok mennek, mindegyik kormányzat a jámbor óhajok szintjén támogatja az Alföld fejlesztési programját, Kelet-Magyarország felzárkóztatását. Azt gondolom, hogy nagyon jó lenne, ha azokat az alapvető feltételeket biztosítaná a kormányzat, legalábbis valamilyen jellegű, arra utaló, névlegesnél többet jelentő összeggel, amely a Duna-Tisza köze elsivatagosodásának megakadályozása céljából szükséges. Nevezetesen, a napnál is világosabb, hogy a száz évvel ezelőtti árvízi szabályozások egyik utólagos hatása a talajvízszint süllyedése, hiszen a Tisza szabályozása óta évente a kétszeri elöntés nincs meg. Ez nem baj, hogy így van, de biztosan tudjuk, hogy csatornázással, és a vízutánpótlás ilyen módon történő biztosításával, sőt, a jelenlegi csatornahálózat tisztán tartásával meg lehet oldani a problémát; és a csapadékfelesleges időszakban képződő vizet nem elvezetni, hanem megtartani kell, és gravitációs erővel tovább vinni.

Ilyen jellegű beruházások és koncepciók hiányoznak a költségvetésből: a Duna-Tisza közi csatorna megépítése Kecskemét és Szeged vonalában, amit valamikor Ferenc József idejében el is kezdtek. Ugyanis a hajózás szempontjából sem elhanyagolható, tonnánként és kilométerenként egyhetedébe kerül az áruszállítás, és ez a terület igen jelentős zöldség- és gyümölcstermesztés szempontjából, amivel komolyan jelentkezhetnénk az Európai Közösség piacán is.

A harmadik ilyen jellegű probléma, amire felhívnám a tisztelt tárca képviselőjének, az államtitkár úrnak a figyelmét, hogy az EU-csatlakozás során a magyar mezőgazdaságról sokféle elképzelést hallhattunk: hány milliárd kell, egyesek többet mondanak, mások kevesebbet. Azonban arról senki nem beszél, hogy koncepcionálisan van néhány olyan lényeges pont, amelyet eddig kihagytak. Konstruktív ellenzékiként néhány gondolatot szeretnék elmondani, ami hiányzik a kormányzat gondolatmenetéből és programjából.

Hibás dolog, ha az Európai Közösséghez való csatlakozás során olyan mezőgazdasági termékeket próbálunk államilag agyondotálni - ezt a szót is mondhatjuk -, amelyek a nálunk gazdagabb nyugat-európai országokban tömegtermékként szintén agyondotáltak. Helyette nagyon jó esélyünk lenne a hungaricumok, a magyar tájhoz, a magyar éghajlathoz, a magyar termelési szokásokhoz igazodó hézagpótló termékek gyártására, előállítására. Olyan jellegű mezőgazdasági termékekre gondolok, amelyek alkalmazkodnak a fogyasztási igényekhez, ezáltal egyidejűleg a termelt földterület biológiai tulajdonságaihoz, egyszóval egy folytonos fajtanemesítésre és termékbővítésre van szükség.

(13.50)

Ahhoz képest, hogy ezt mindenki elismeri, és talán kevés ember vitatkozik ezzel, semmiféle előrelépést nem látok - az elmúlt tíz évben is így volt, reálisan hozzá kell tennem - az olyan, főleg az Alföldön elhelyezkedő mezőgazdasági jellegű alkalmazott kutatóintézetek támogatásához, talpra állításához, megsegítésükhöz, hogy végleg ne süllyedjenek el, mint például Szegeden a gabonakutató intézet, Kecskeméten a zöldségtermesztési, szőlészeti, borászati kutatóintézet megfelelő részlege, a makói hagymakutató intézet, a szarvasi haltenyésztési kutatóintézet, a Szarvason működő európai hírű öntözési és talajgazdálkodási intézet, a Szabolcs megyében lévő burgonyakutató intézet, de nincs kiemelt támogatás a cukoripari termékek technológiáját és nemesítését végző intézetek számára sem. Nagyon-nagyon fontos dolog lenne, és ez hiányzik a költségvetésből, hogy ezeket megtámogassuk.

Ezzel együtt szinte szervesen illeszkedik ide, hogy a költségvetésben szánalmasan kevés pénzt fordítanak a felsőoktatásra és az akadémiai kutatóintézetekre, amelyek az alapkutatás szintjén megteremtenék azokat az elméleti alapokat, amelyeken működnek a világ minden táján ezek az alkalmazott kutatóintézetek.

Ellenzéki politikusként is nagy bizakodással tekintettem az elé program elé, amelyet Pokorni miniszter úr hirdetett meg, nevezetesen, hogy a kutatásokra az önök kormányzati ciklusának a végéig a bruttó nemzeti jövedelem 1,5 százalékát kívánják fordítani. Ezzel szemben elszomorítónak tartom azt a tényt, hogy a jövő évi költségvetésben ennek nyoma sincs.

Ismeretes önök előtt is, hogy az önökhöz egészen közel álló Széchenyi professzori ösztöndíjas szegedi csoport beadványt juttatott el a kormányzathoz, a miniszterelnök úrhoz, amelyről a miniszterelnök úr is támogatólag nyilatkozott, hogy mégiscsak növelni kellene a K+F tevékenységre fordítandó összeget. Ilyen ígéretekben és egyetértő hozzászólásokban nem volt eddig sem hiány, de mindaddig, ameddig a kormányzati költségvetésben azt a 2,5 milliárd forintot - hölgyeim és uraim, csak 2,5 milliárd forint! -, amelyet a Széchenyi-ösztöndíjas szegedi professzorok beadványukban kérnek akadémiai és egyéb kutatóhelyek támogatására, nem tudják megszavazni, akkor teljesíthetetlen az önök ígérete. Ez a 2,5 milliárd forint nem olyan nagy összeg, hogy a kormány ne fontolná meg, ha a saját támogatói köréből jön a kezdeményezés, hiszen az arculatformálásra a kormányzat 4,5 milliárdot költ, hogy megjelöljem azt a forrást, ahonnan el lehetne venni a kutatás plusz fejlesztés támogatására fordítandó összeget.

Szeretném elmondani azt, hogy én összességében sok mindent hallottam erről a költségvetésről, hogy ez milyen költségvetés. Nagyon szerényen és csendesen csak azt mondom, hogy számomra és velem együtt nagyon sok aktív egyetemi oktató számára ez a csalódás költségvetése, azért a csalódásé, mert a felsőoktatásban és az egyetemi kutatóintézetekben dolgozók nem látják a lehetőségét annak, amit a kormányzat hivatalba lépésekor megígért, és amiben én magam is bíztam, szerettem volna, ha ez így történik.

Mindezek alapján, ilyen szempontból is, mivel ez a költségvetés a csalódás költségvetése, a magam részéről - mint egy a sok parlamenti képviselő közül - nem tudom támogatni, de remélem, hogy a szegedi Széchenyi-ösztöndíjas professzorok beadványa arra a 2,5 milliárd forintra, amelyből 1,5 milliárd forint erejéig még az OTKA-t, az egyetemi és akadémiai kutatást is meg lehetne segíteni, nem fog süket fülekre találni.

Köszönöm a türelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu