DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A képviselő asszony korrekten idézte fel az előzményeket, és korrekten idézte az általam e témában adott választ. Jelenleg a helyzet a következő - kérdése egyébként indokolt.

A kormányprogram energetikai fejezete kiemelt fontosságot tulajdonít a távhőellátó rendszerek korszerűsítésének. A kormány a programból adódó feladatok teljesítéseként elfogadta a magyar energiapolitika alapjairól és az energetika üzleti modelljéről szóló dokumentumot. Ez előírja a távhőellátó rendszerek hosszabb távra szóló korszerűsítési programjának kimunkálását. Ez a távhő-korszerűsítési program elkészült, benyújtottuk a kormánynak.

Az energiatakarékossági hitelprogramot a kormány '97-ben hozta létre, célja az önkormányzati intézmények energiatakarékossági tevékenységének támogatása volt. Az energiatakarékossági hitelprogram már harmadik éve sikeresen működik, az önkormányzati alprogram ez év közepén beindult. Az önkormányzati alprogramban rendelkezésre álló ez évi egymilliárd forintos hitelkeretnek közel 60 százalékáról már döntés született, a hitelek kihelyezése az év végéig folytatódik.

A Gazdasági Minisztérium, együttműködve a Környezetvédelmi Minisztériummal, az energiatakarékossági hitelprogram keretében a távhőellátó szektor problémáinak rövid távú kezelésére '99-ben távhő-rekonstrukciós alprogram indítását kezdeményezte. Erről szól a képviselő asszony által említett februári kormányhatározat.

A hivatkozott kormányhatározat távhő-rekonstrukciós alprogramjának indítása szükségessé tette a két program, tehát az energiatakarékossági hitelprogram és a Környezetvédelmi Alap célfeladat-működtetési mechanizmusa egyeztetését. Ennek keretében a Gazdasági Minisztérium, az állami támogatást biztosító Környezetvédelmi Minisztérium, valamint a hitelt folyósító ABN-Amro Bank közötti megállapodást a napokban a Környezetvédelmi Minisztérium jóváhagyta - múlt időben, megtörtént -, így a távhő-rekonstrukciós alprogram rövidesen meghirdetésre kerülhet. Késve ugyan, de meghirdetjük.

Kérem képviselő asszonyt és a tisztelt Házat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu