MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság a ráruházott jogkörénél fogva az ORTT 1998. évi költségvetési zárszámadására vonatkozó előterjesztést ezennel a parlament elé benyújtotta. A bizottságon belül egy albizottság foglalkozott a javaslat előkészítésével; könyvvizsgáló bevonásával, megfelelő szakmai vélemények bekérésével és hatpárti egyetértésben nyújtja be ezen törvényjavaslatot, és éppen ezért azt gondolom, hogy mind a szakmai, mind a parlamenti pártok közötti konszenzus után, a szükséges kiegészítéssel, amelyet a kulturális bizottság igényelt, ennek a becsatolásával javasolom a bizottság nevében az 1998. évi zárszámadás elfogadását.
Köszönöm, hogy meghallgattak, tisztelt képviselőtársaim. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés