DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Hegedűs képviselő úr valamiben valószínűleg félreértett. Én nem az egészségügyet okolom a katasztrófák miatt. Azzal kezdtem, hogy nagyon sok ország ezen a világon boldog lenne, hogyha ennyi pénzből ilyen színvonalon tudna egészségügyet biztosítani a polgárai részére, és ez kizárólag az egészségügyben dolgozóknak köszönhető.
Itt, azt hiszem, a szemlélettel is komoly, alapvető gondok vannak, mint az élet egyéb területén. Ami ingyenes volt, az tulajdonképpen semmit nem ért, és a rendszerváltozáshoz érve semmilyen módon nem tudjuk tudatilag elfogadtatni azt, hogy igenis, az egészség érték, és ezért mindenkinek saját magának is kell valamit tennie.
Az alapvető probléma a demográfiai probléma. Egy elöregedett nemzet egészségügyi ellátására ez a pénz nem elegendő. És azzal a szemlélettel sem tudunk egyetérteni, hogy egy ilyen költségvetéssel rendelkező egészségügy esetében úgynevezett reformtól vagy átalakítástól várnak bárminemű megtakarítást, mert a minimálisból még megtakarítani nagyon nem lehet.
Azonban az jó lenne, ha, mondjuk, a kormányzat - és ezt kénytelen vagyok kritikaként megfogalmazni - tudomásul venné, hogy forrásbővítés nélkül egyszerűen semmiféle átalakítást nem lehet csinálni. Ez nagyon komoly veszélyeket hord magában. Azt nagyon sajnálom, hogy azokat az adóhoz benyújtott javaslatainkat - és itt Vojnik képviselő asszonyhoz csatlakoznék, aki végeredményben a szolidaritás elvét említette -, hogy az ötmillió... (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm szépen. A következőnél folytatom.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés