TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bevallom őszintén, hogy csalódott vagyok. Azért vagyok csalódott, mert nagy várakozással vártam a mai részletes vitát, amelyben - ezt jogosan várhattam el - a Magyar Szocialista Párt meg fogja majd indokolni az általa benyújtott és elnevezett alternatív költségvetési koncepciót, amelyet egyébként írásban összvissz másfél oldalon indokolt meg. Tehát arra lehetett számítani, hogy majd a részletes vitában kifejtik, hogy itt miről is van szó.
(11.40)
Bevallom őszintén, hogy csalódás ért. De emögött én azt látom, hogy igazából a Szocialista Párt beismerte azt, hogy ő sem képes ennél jobb költségvetést készíteni. Hiszen ha jobb költségvetést tudott volna készíteni, akkor nem csak a költségvetés egy töredékére adott volna be módosító javaslatot, és nem csak egy-egy részterületet illetően, lényegében minimális összegekkel, ami az egész költségvetést illeti.
Bevallom őszintén, én úgy látom, hogy ha egy középiskolában, egy közgazdasági szakközépiskolában egy tanuló egy ötórás dolgozatban azt a feladatot kapja, hogy előtte van egy költségvetés, és készítsen egy alternatív költségvetést, valószínű, hogy jobban megfelelt volna ennek a kihívásnak, mint a Szocialista Párt. (Derültség a Fidesz soraiban. - Dr. Pap János tapsol.)
Az a véleményem, hogy jogos a beismerésük, hiszen az ő módosító javaslatuk tele van ellentmondásokkal; többek között ilyennel, hogy növeli a költségvetés hiányát, aztán növelné az inflációt, aztán csökkentené az adóterhelést, de mellé növelné az adóbevételt. De mindenképpen elismerték azt is, többek között az indoklásban írják, hogy most már ők is minden gyermek utána megadnák a családi pótlékot, de annak forrását nem nevezik meg.
Bevallom őszintén, a rövid idő miatt már csak egy dolgot mondanék el. Ma reggel a televízióban Varga Mihály és Szekeres Imre hevesen vitatkoztak. Én már akkor tudtam, hogy Szekeres Imre ma a vitán nem lesz itt, Varga Mihály itt van. Hát ez az önök hozzáállása a magyar állam költségvetéséhez! (Dr. Wiener György: Itt kell lennie, mert előírás, hogy itt legyen!) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés