DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt le kívánjuk szögezni, hogy a javaslat nem ügyrendi. Azért nem ügyrendi, mert a tisztelt Ház elfogadta a heti programunkat, és ezen belül ezt a napi programot is. Nem azzal fogadta el, hogy a miniszternek kell itt lennie, egyébként a Házszabállyal ellentétesen, hanem nyilvánvalóan az előterjesztőnek vagy az előterjesztő képviselőjének kell jelen lennie. Jelen van az előterjesztő képviselője Szabadi Béla államtitkár úr személyében. Tehát a világon semmi alapja nincs annak, hogy ezen az alapon a tisztelt Ház ne tárgyalja azt, ami az előterjesztésben a Ház előtt fekszik.

Meg kell mondanom - ezt sajnálattal mondom -, hogy ezt én a magam részéről az obstrukció egy olyan formájának vélem és látom, aminek nem látom a tartalmát, nem látom az értelmét.

(17.00)

Hiszen ma... (Dr. Kis Zoltán: Elég baj az!) Bizonyára az én látásomban is hiba van, de félek, hogy még súlyosabb hiba van azoknak a látásában, akik ismételten próbálkoznak azzal, hogy elfogadott napirend esetén itt a Házban, amikor elkezdünk valamit tárgyalni, kétségessé kívánják tenni a napirendet. A Ház ülésrendje, a Háznak az a rendje, ami most működik, elfogadott. Azért elfogadott, mert a többség ezt megszavazta; a Ház többsége egyértelműen ezt a menetrendet fogadta el.

Örömmel látnám, ha valaki a Házszabályban - szívesen kölcsönadom - megmutatná, hol van az leszögezve, hogy a tárca részéről nem járhat el a politikai államtitkár a miniszter helyett a tárca képviseletében. Ha ezt fölfedezik ebben a könyvben, akkor azt szívesen elolvasom, és esetleg még meg is hajlok az érvek előtt; de tisztelt képviselőtársaim, ilyen ebben a Házszabályban nem találtatik!

Ezért kérem, elnök úr, állapítsa meg, hogy érvényes ügyrendi javaslat nincs, és nincs mód arra, hogy ez a halasztás bekövetkezzen.

Forrás: parlament.hu