DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma még kevés olyan közfeladatot ellátó szervezet működik hazánkban, amelyről bizton elmondhatjuk, hogy világszínvonalon látja el a tevékenységét. Nos, ilyen szervezet kétségkívül a hivatásos önkormányzati tűzoltók, akik főként az elmúlt évek jelentős technikai fejlesztésének köszönhetően valóban, mondhatni, világszínvonalon látják el munkájukat, tevékenységüket.
Ugyanakkor azonban ezek a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok csak mintegy kilencmillió magyar állampolgárnak nyújtanak magas színvonalú védelmet, és mintegy egymillió honfitársunk jóval nagyobb mértékben kiszolgáltatott a természeti katasztrófáknak és üzemi baleseteknek. A hivatalos önkormányzati tűzoltóságok területi elhelyezkedéséből fakad ez a probléma.
Ma Magyarországon mintegy 1 millió állampolgár többnyire csak a maga erejében bízhat, illetve annak a 32 önkormányzatnak a hathatós támogatásában, ahol működnek ezek az önkéntes tűzoltóságok. Ezek az önkormányzatok, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy az elmúlt években erejüket megfeszített mértékben támogatták ezeket az önkéntes tűzoltóságokat, ugyanakkor most, a költségvetés készítése idején itt van nekünk a lehetőségünk, és itt van a mi felelősségünk, hogy fokozzuk a támogatását az úgynevezett önkéntes tűzoltóságoknak azért, hogy egyrészt elviselhető mértékű támogatást rójunk csak az adott önkormányzatokra, másrészt pedig, hogy valóban megfelelő szintű védekezést nyújtsunk, segítsünk elő egymillió honfitársunk részére. Ne csak akkor sopánkodjunk, és ne csak akkor fohászkodjunk, amikor a házakat elviszi az árvíz, amikor a tűz martalékává válnak ingók és ingatlanok és veszélyeztetik ezek a katasztrófák az állampolgártársainkat, hanem most, amikor valóban tehetünk azért, hogy csökkentsük a veszélyt, hogy növeljük a védekezés színvonalát, akkor ezt tegyük meg!
Ezért javaslom a képviselőtársammal együtt, hogy az önkéntes tűzoltók számára az önkormányzatban előirányzott összeget mintegy 50 százalékkal, ami összegben nem nagy, mintegy 200 millió forinttal növeljük meg. Én nagyon jól tudom, hogy a Belügymisztériumban partnereket találunk abban a tekintetben, hogy az önkéntes tűzoltók támogatását növeljük meg.
A másik terület a sport területe. Ugyanis sokat emlegetjük az országkép kialakítását, megfelelő szintű kialakítását, és ebben bizony horribilis összeg áll rendelkezésre a 2000-es költségvetésben. Ugyanakkor én azt hiszem, hogy annál jobban, hatékonyabban nem tudjuk szolgálni azt a célt, hogy országunk képe valóban jó legyen, mint hogy a hazánkba megrendezésre kerülő sportrendezvényeket tényleg magas színvonalon tudjuk megrendezni. Én ehhez kérném a támogatást, hiszen ezt a célt szolgálja az a módosító indítványunk, ami a hazánkban megrendezésre kerülő sporteseményekre több pénz juttat, mint amennyi áll a jelenlegi tervezetben.
Ugyancsak szinte demagóg módon évek óta, évtizedek óta hangoztatjuk azt, hogy milyen fontos lenne az úgynevezett szabadidősport, és azt a célt kellene elérni, hogy minél többen tudjanak részt venni szabadidejükben sportolásban, hiszen nem kell azt tényleg már mondanom, hogy milyen óriási jelentősége van egészségünk megőrzésében. És amit odaadunk és jól felhasználunk a szabadidősport területén, annyival kevesebbet kell az amúgy is nagyon rossz anyagi körülmények között lévő egészségügyre szánnunk.
A másik módosító indítványunk tehát, ami a sport területét érinti, arra vonatkozik, hogy növeljük az úgynevezett szabadidősportra szánt összeget.
(13.00)
A harmadik terület pedig, ahol módosító indítványt nyújtottunk be, az lokális problémának is tekintethető, de azt hiszem, talán nem kell meggyőzni önöket, hogy ma, a XX. század végén az elkerülőutak építése nem egy lokális probléma adott esetben és nemcsak helyi problémákat old meg, hanem valóban egész országunk érdeke. Nagy sajnálattal kell arról beszámolnom, hogy az úgynevezett székesfehérvári 63-as elkerülőutat az eredeti tervek szerint ebben az évben, azaz 1999-ben már befejeztük volna; sajnos a jelenlegi kormányzat elvonta innen a megfelelő anyagi erőket, és az előttünk lévő költségvetési tervezetben is csak mintegy 125 millió forint áll rendelkezésre, ami egy ilyen mértékű beruházásnál, azt kell hogy mondjam, nevetséges, és csak évekkel később gondol arra a kormányzat, hogy mintegy 3 milliárd forinttal valósítaná meg ezt a beruházást. Azt gondolom, hogy ezt a 3 milliárd forintot előre kellene hozni azért, hogy az az akut probléma minél hamarabb megoldódjon, ami abból áll, hogy gyakorlatilag egy megkezdett nagy beruházás, a Székesfehérvárt elkerülő 63-as út, félbemaradva ott áll torzóként, ami igazán nem válik dicsőségünkre.
Még azért politikailag annyit el kell hogy mondjak, hogy az időközi választáson a kormánypártok közös képviselőjének programjában is bizony-bizony szerepelt az, hogy minél hamarabb meg kell építeni a Székesfehérvárt elkerülő 63-as utat. Uraim, itt van a lehetőség önök előtt, hogy a kormánypárti képviselők szavazzák meg a módosító indítványomat, és akkor valóban nemcsak középtávon, hanem rövid távon is megvalósulhat ez a beruházás. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés