ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Úgy érzem, hogy az MDF-nek elég meghatározott véleménye van a kamarai törvénnyel kapcsolatban. Egy dolgot nem szabad elfelejteni: mindenki a négy évről beszél - nincs négy év! 1994-ben született meg a törvény, a jogosítványokat hellyel-közzel 1997-98-ban kapták meg, az eszközöket hellyel-közzel 1998-ban kapták meg, pénzt nem kaptak hozzá. Tehát ha a kamaráról beszélünk, akkor másfél évről kell beszélni.
Az MDF megfogalmazta, hogy igenis szükséges a kamarai tagság kötelezősége, valamint a regisztráció is. Mitől válik egy gazdasági kamara, egy gazdasági önkormányzat szervezetté? Ha tagságát is megfelelőképpen tudja regisztrálni.
Tagdíj esetében törvénnyel és azon keresztül lehet módosítani azt, hogy adott esetben vállalkozások, kisvállalkozások milyen mértékhatárig nem kötelesek tagdíjat fizetni.
Választást minden további nélkül ki lehet írni. Tehát ha a célban megfogalmazódik az is, hogy a jelenlegi vezetés lecserélésre kerüljön, akkor minden további nélkül ez is eszközölhető, két kamara összevonásával, ki lehet írni a teljesen új választásokat.
Magyarországon ez a kamarai rendszer nem nyúlik vissza több tíz vagy száz évre, ami alapján nyugodtan ki lehetne azt mondani, hogy a tevékenységét nem jól végzi. Hellyel-közzel egyfajta tevékenységet végzett, ez mindig a megítélés kérdése, hogy ezt jól végezte-e vagy nem, de másfél év alatt bizonyítani, képviselőtársaim... - még egy ciklusban sem lehet, még egy kormánynak sem lehet másfél év alatt bizonyítani!
Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés