UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Korábbi napirend utáni felszólalásomhoz hasonlóan most is egy évfordulóról való megemlékezés miatt kértem szót. Ez az évforduló szintén a múlt század második felének polgárosodó Magyarországához kötődik, máig ható összefüggései a valóban világhírű magyar tudomány egy számomra különösen fontos területét érintik.
A geográfia és a magyar geográfusok iránti elkötelezettségem és tiszteletem indított arra, hogy legalább e néhány perc erejéig a tudományos élet berkeiben méltán elismert és a mai globalizálódó világunkban mind hangsúlyosabbá váló, egy nemzet identitásának fontos sarokkövét jelentő, ám a köztudatban és sajnálatos módon a közoktatásunkban is mindinkább háttérbe szoruló, egyre elhanyagoltabban kezelt tudományterületre irányítsam az önök figyelmét is, bízva abban, hogy gondolataim meghallgatásra és elfogadásra találnak. Főként olyan körülmények között, amikor a földrajz- és földtudományok a természettudományokkal együtt közoktatási rendszerünk különböző intézménytípusaiban érthetetlen módon egyre szűkebben vett keretek között kényszerülnek arra, hogy a jelen és a jövő generációiban tudatosítsák: a Földön élünk, mi vagyunk érte, és nem fordítva.
A magyar földtudomány kiemelkedő és meghatározó egyéniségeket adott és ad ma is hazánknak és a világnak, akik munkájuk révén azt igyekeztek-igyekeznek feltárni, hogy miként tudná az emberi társadalom saját, egyre növekvő igényei kielégítése mellett helyreállítani és fenntartani azt a kényes egyensúlyt, mely közte és az élő Föld között egyre inkább felborulni látszik. Ebben vállalt hatalmas szerepet a mai magyar modern geográfia egyik iskolateremtő atyja, idősebb Lóczy Lajos, akinek ez év novembere 4-én volt születésének 150. évfordulója. Ez az esztendő a hazai földrajzosok számára tehát külön emlékév, melynek az érdi Magyar Földrajzi Múzeum és a Magyar Földrajzi Társaság szervezésében történő megünneplése a szűk szakmai berkeken túl szélesebb körű figyelmet is érdemel.
Idősebb Lóczy Lajos, aki a zürichi egyetemen szerzett geológus-geográfus diplomával a múlt század végén a budapesti tudományegyetem földrajz tanszékének professzora, majd e század elejétől az Állami Földtani Intézet igazgatója és a Magyar Földrajzi Társaság elnöke lett, jelentős érdemeket szerzett abban, hogy a magyar geográfiában mai napig ható, a jelenségek összefüggéseit vizsgáló, oknyomozó kutatási irányzat vált meghatározóvá. Oroszlánrészt vállalt a földtani ismereteken nyugvó földrajztudomány megalapozásában. Az egyetemen olyan világhírű tanítványokat nevelt, mint például Cholnoky Jenő, Princz Gyula, vagy a két világháború közötti magyar politikai életben miniszterelnökként is kimagasló szerepet játszó Teleki Pál, akinek földrajzos munkássága kevésbé ismert a köztudatban.
Világhírnévnek örvendő kutatásai közül feltétlenül ki kell emelni, hogy 1877-ben tagja lett a legnagyobb magyar fia, Széchenyi Béla által szervezett háromesztendős kelet-ázsiai expedíciónak, mely a múlt század egyik legjelentősebb tudományos vállalkozása volt. A Himalájában, Jáván és Kína belső területein tett korszakalkotó megfigyeléseit tartalmazó expedíciós naplói és az ezek alapján készült tudományos monográfiái - a Balatonról és a Kárpátokról írtak mellett - méltán váltak a hazai és nemzetközi geográfia közkincsévé. Felismerései hosszú időre törvényeket szabtak a földrajztudomány fejlődésének. Munkásságának legnagyobb elismerése volt, amikor 1911-ben az Angol Földrajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. Életművének mégis legmaradandóbb vonása, hogy kiváló geográfusként iskolát teremtett, és ezzel a magyar földtudományt a világ élvonalába emelte.
Idősebb Lóczy Lajos nyomdokain halad a mai magyar geográfia is. Ennek egyik tanúbizonysága volt az utóbbi évtizedek nagyszabású vállalkozása: száz évvel gróf Teleki Sámuel Kelet-afrikába vezetett tudományos expedíciója után az 1988-ban megvalósult magyar Afrika-expedíció, mely számos új eredménnyel gazdagította a hazai tudományt. Ehhez hasonló konkrét tapasztalást lehetővé tévő tanulmányutak még a mai, számítógéppel házhoz hozható világunkban is nélkülözhetetlenek, konkrét kutatási eredményeik, azok nemzetközi szinten történő publikációi, a tudományos konferenciákon létrejövő közvetlen tapasztalatcserék mindenképpen hozzájárulnak a földrajztudomány bevezetőben említett legfontosabb céljának, feladatának megvalósulásához. Ehhez viszont feltétlenül szükség van a politikai és gazdasági döntéshozók tudományos kutatásokat érintő érdemi támogatására is.
(17.10)
Ahhoz azonban, hogy a társadalom minden rétegében tudatosuljon az élő Földünk összes elemével való felelősségteljes együttélés szükségessége, feltétlenül biztosítani kell, hogy közoktatásunk minden általános és középiskolai intézménytípusában megfelelő teret és időt kapjanak a geotudományok. Enélkül ugyanis elképzelhetetlennek tartom, hogy a ma és a jövő generációi elfogadják és azonosuljanak az 1992-es riói "Környezet és fejlődés" világkonferencián elhangzó, fenntartható fejlődés alapelvével, miszerint a XXI. század világában a társadalom, a gazdaság és az ökológia közötti egyensúlynak kell meghatározóvá válnia. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés