DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak azért kértem a kétperces reagálás lehetőségét is, mert bár semmi nem indokolja és a Házszabályból nem teljesen vezethető le a dolog, de a napirendi javaslat elfogadásával ebben a hét törvényt tárgyaló lopakodó csomagban 10 percre korlátozták az egyes képviselői hozzászólások idejét. Ha ez a tízperces korlátozás is elfogadható lenne, akkor egy-egy képviselőnek legalább 70 perc kellene hogy rendelkezésre álljon, hogy minden törvényjavaslathoz elmondja a magáét. Be akartam tartani a 10 percet, és azért, mert erre kifejezetten szerettem volna reagálni, ezért kértem még egy kétperces lehetőséget. De akkor az elnök úr engedélyével:
A törvényjavaslat valahogy úgy néz ki, mint a Gusztáv-rajzfilmekben Gusztáv azon autója, amikor költözködni indul, és rakja, rakja rá, aztán a végén összerogyik az autó. Miért mondom ezt? Azért mondom ezt, mert a törvényjavaslat eredetileg - és aki emlékszik az elfogadott jogalkotási tervre, pontosan be tudja azonosítatni -, az eredeti elképzelés szerint az egyes állami szervekre vonatkozó törvények módosítását célozta. Ez, mint láthatjuk, összességében négy-öt paragrafus, és ez a négy-öt paragrafus, amelyben úgy tűnik, hogy a kormány kellő időben tudott döntést hozni, viszi a hátán a valóságos és nehezen kezelhető problémaként jelentkező ingatlan-nyilvántartási törvény módosítását, az egészségügyről szóló törvénynek a dajkaterhességre vonatkozó rendelkezéseivel kapcsolatos javaslatot, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény kormány által módosítani gondolt rendelkezéseit. Úgy tűnik, hogy kezd összerogyni ez a négy-öt paragrafus a rá nehezedő másik harminctól.
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény rendelkezéseinek módosítása, úgy tűnik, tényleg indokolt. De indokolt volt ezelőtt egy évvel is! Sőt, indokolt volt a földtörvény módosításakor is! Igazából a kérdés úgy merül föl, hogy ha ezek az indokoltságok mind-mind fennállottak akkor, vajon miért kerülhet sor arra a méltatlan helyzetre, hogy most valóban egy hónappal az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény várható hatálybalépése, valamint a módosított földtörvény ingatlan-nyilvántartást is befolyásoló rendelkezéseinek az ugyancsak egy hónap múlva való hatálybalépésekor kezdünk el - sovány disznóvágtában - valamit intézkedni ezekben a kérdésekben. És az sem biztos, hogy mindig és minden elemében jó irányba. Hiszen maga a törvényjavaslat egyik fele megelőlegezi, hogy majdan elfogadásra kerül a másik fele is, és nem is evidens módon kezel kérdéseket.
Mire gondolok? Arra gondolok, hogy a halászati jogról szóló, a ma hatályos ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni rendeli a halászati jogot. Kérdezem én: vajon nem fűződik legalább olyan fontos érdek az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez, ha a víz tulajdonjoga helyett - ahogy most javasolni kívánják a halászati törvény módosítása kapcsán - a medret is magában foglaló földrészlet tulajdonához kötik a halászati jogot?
Elmondták képviselőtársaim, de elfoglaltságaik mellett a természetet talán ennyire ismerik képviselőtársaim is: a víz jár. Lesznek mederszakaszok, amelyek elvileg medrek, de nincs bennük víz. Vajon van-e halászati joga ennek az embernek az előterjesztő állítása szerint? Azt gondolom, hogy ha konzekvens önmagához, akkor igen. De ez mégsem válik annyira természetessé, és talán mégiscsak érdeke fűződhet ezek szerint az ingatlan tulajdonosának ahhoz, hogy legyen bejegyezve, hogy azzal az ingatlannal egyébként - merthogy mederrész is van benne - halászati jog is jár. (Dr. Hende Csaba bólint.)
Ennek ellenére - bár most éppen az államtitkár úr is bólogatott rá, hogy ebben azért lehet valami - mégis azt javasolják az ingatlan-nyilvántartási törvényben, mert alapvető rendszerváltozást - mondják - akarnak megvalósítani a halászati jog terén, nosza, töröljük el azt a rendelkezést is, hogy a halászati jogot be kell jegyezni az ingatlan-nyilvántartásba. Azt gondolom, hogy erről nem lenne baj még egyszer a véleményeket kicserélni.
A dajkaterhességgel kapcsolatosan - jeleztem, hogy inkább csak érdeklődőként voltam jelen - nagyon tanulságosnak tartom, ami itt elhangzott. A halászatról és a horgászatról szóló törvénnyel kapcsolatosan magam is több alkalommal vettem részt a törvény-előkészítés folyamán tartott egyeztetéseken, és valahogy úgy állt a dolog, hogy az érintettek képviselői, a halászok, horgászok képviseletében eljáró személyek nagyon nem értettek egyet azzal, hogy ez a javaslat bekövetkezzék.
Elhangzott - Faragó Péter képviselőtársam is szólt róla -, hogy egy horgászszervezet üdvözli, hogy nem lesz kötelező horgászszervezeti tagság. Azt gondolom, hogy ez az egyik, és lehet, hogy nem is a legfontosabb eleme a halászati törvény módosításának. De azt gondolom, nagyon érdemes azon elgondolkodni, hogy a horgászszervezetek egymás közt fölmerülő vitájának eldöntése érdekében szükség van-e az Országgyűlés bevonására. Azt gondolom, hogy nem. Az egyesülési jogról szóló törvény szabadságát akkor tartja igazából tiszteletben az Országgyűlés, ha törvényhozási eszközökkel nem avatkozik be ebbe a vitába. És hogy egyébként a horgászok 350 ezres táborából 10 600 számára most úgy tűnik, hogy jobb, fölteszem a kérdést, hogy a másik 339 400-nak vajon nem a jelenlegi szabályozás lenne a jobb? De!
Elhangzott az indoklásban - jóval gazdagabb volt az államtitkár úr indoklása, mint ahogy erről a bizottsági ülésen is szó volt, és új elemet is hozott: egészen pontosan visszahozta egy olyan elemét az indoklásnak, ami az előkészítő szakaszban futott, majd amikor leírásra került, úgy tűnik, hogy kimaradt. Azt gondolom, hogy ha igaz az az állítás, hogy alkotmányossági aggályokat vet föl a ma hatályos szabályozás, akkor nem lehet pusztán arról szó, mint ami le vagyon írva az indoklásban, hogy gyakorlati kiigazításokat kívánnának végrehajtani.
(21.30)
Az egyik alapvető problémaként fogalmazódott meg az, hogy piacgazdasági körülmények között nem lehet úgy eljárni, hogy nem a tulajdonjoghoz kötjük a szabályokat.
Értetlenül állok! Értetlenül állok, hiszen a ma hatályos halászatról és horgászatról szóló törvény szabályai ugyancsak tulajdonhoz kötik a halászati jogot, mégpedig a víz tulajdonához kötik a halászati jogot. Ez pedig - mint tudjuk - a hal élettere. A halászatról és a horgászatról szóló törvény nem egyszerűen egy gazdasági cselekménysort, halgyűjtést - ahogy eléggé pejoratív értelemben Pap János fogalmazott - szabályoz, hanem a vizes élőhelyek védelmét is szabályozza. Azt gondolom, hogy piacgazdasági körülmények között a víz tulajdonához kötve valószínűleg egyszerre több szempontot fog tudni megvalósítani az alkotó, ezért komoly viták után éppen ezért döntött úgy az akkori Országgyűlés, hogy a szóba jöhető tulajdonok közül a vizet választja. Még azok is, akik itt a meder tulajdonjogához való kötést elfogadhatónak ítélték, olyan pótlólagos szabályozási igényeket fogalmaztak meg, amelyekre, ha a víz tulajdonához van kötve a szabályozás, vagyis a ma hatályos törvény jelenlegi szabályai szerint, már nincsen szükség.
A víz a hal élettere. A mederben vagy van, vagy nincs víz, de egy biztos: kiszáradt mederben hal nincsen. Tulajdonképpen az a választás, amely a törvény megalkotásakor a víz tulajdonához kötötte, a halászok, a horgászok és a vizek halbőségéhez kapcsolódó társadalmi, nemzetgazdasági érdekek együttes megvalósítását tűzte célul.
Gyakran hallani, hogy az alkotmányossági aggály azért merül fel, mert nem azonosak a különböző tulajdonosok jogai, és elsősorban magának a törvényjavaslatnak az előkészítése során is a ma hatályos törvény 3. §-ának rendelkezései kerültek górcső alá, és sokszor hallani azt is, hogy alapvetően azért van szükség e törvénymódosításra, mert holtág, bányató és víztározó esetében elkövetett valamilyen diszkriminációt helyére kell tenni. Eltekintve attól, hogy a benyújtott törvényjavaslat nem pusztán és nem csupán e három vízkategória ügyeit érinti, mert nemcsak ezt érinti, szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét arra, hogy milyen érdekes helyzetek állhatnak elő.
Nem tárgyalta még az Országgyűlés, bár a jelentést benyújtotta a kormány, a holtágak megmentésével, rehabilitációjával, védelmével és hasznosításával kapcsolatos feladatokról szóló jelentést. Feladata volt a kormánynak, és időközben, mert több is volt, a kormányoknak többek között a holtágak tulajdoni viszonyainak tisztázása, és ebben olyan érdekes megállapításra jutottak, hogy a holtágak tulajdonosi viszonyai nagyon tarka képet mutatnak. Megjegyzem: ez egy olyan jelentésben van, amelynek az a célja, hogy természetvédelmi értékként próbáljuk meg megőrizni ezeket a holtágakat. És bizonytalanok a birtokhatárok. Utalok arra, amit Serfőző képviselőtársam a mederrel összefüggésben már mondott. Kérdezem: ilyen bizonytalanságokra alapozva vajon mennyire megalapozott az a javaslat, amely a meder tulajdonához akarja kötni?
De, és erre utalt Faragó képviselőtársam is, a meder bizonytalanságaiból sok minden adódik. Számomra riasztó az a tudat, hogy a Balaton medrének határvonalai ma erősen bizonytalanok. Számomra nagyon riasztó az a következmény, aminek a hatására, mondjuk, tizenhárom személy, egyébként éppenhogy csak beleér a medre vagy a földrészlete a mederként nyilvántartott Balaton-területbe, de majd diktálja azt, hogy mi is történjen, és akkor majd az a 10 600 horgász is el fog gondolkodni azon, amikor ez a néhány négyzetméternyi tulajdonnal rendelkező személy őket úgy, ahogy van, eltiltja az adott vízterület horgászatától. Az meg végképp riaszt, remélem, erre legalább kisgazda képviselőtársaim odafigyelnek, ha - mert ez nem termőföld, ennek a ma hatályos szabályok szerint külföldi tulajdonosa is lehet - a ma ott véletlenül tulajdonnal rendelkező nagyon egyszerűen eladja, senki nem korlátozhatja ezt a jogát, és utána az fog történni a Balatonon, amit a külföldi diktál. Ennek a lehetőségét, nem állítom, hogy tényét, teremtenék meg önök azzal, ha ezt a halászatról és a horgászatról szóló törvényt ebben a tartalomban elfogadnák. Ugyanakkor, azt gondolom, nem a legjobb jogalkotási termék az elfogadott törvény.
Nagyon egyetértünk Pap János képviselőtársammal, hogy az elektromos halászat szabályait rendezni kell. (Az elnök csenget.) Ugyanakkor az elektromos halászat kapcsán bizonyos téves nézetek uralkodnak, amit hitem szerint a képviselőtársam hozzászólásában erősített. Csak kérdésként vetem fel, és bízom benne, hogy Pap János is elgondolkodik rajta, vajon ha tudományos kutatási célra lehetne gyűjteni, vajon ha továbbtenyésztési céllal való befogáshoz a lehető legkíméletesebb eszközként ezt a módszert használják, akkor feltétlenül a riasztás-e a helyénvaló. Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy helyénvalóbb lett volna az elektromos halászat kérdését egyébként helyesen kezelő képviselői indítvány platformján módosítani a halászatról és a horgászatról törvényt, semmint ennek a lopakodó jogalkotási terméknek egy elemeként, mint ahogy kiderül a hozzászólásokból, nem is kellően végiggondolva, és lehet, hogy nem is mindenben a jogalkotói eredeti szándékot megvalósítva próbáljuk meg itt módosítani. (Az elnök ismét csenget.)
Egy dolog hiányzik belőle: a horgászok, a halászok, a hal és a halas természet tisztelete. Nem hiszem, hogy ezt a mostani vitában fogjuk tudni pótolni, ezért nem is fogjuk tudni támogatni ezt a törvényjavaslatot. (Szórványos taps az SZDSZ soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés