BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A korán beköszöntött tél, a nagy havazás sokaknak juttatta eszébe a kellemes gondot: időben le kell foglalniuk nyugat-európai síelésük szálláshelyét. Sajnos, sokkal többeknek el kellett kezdeni kalkulálni, hogyan, milyen nélkülözések árán fogják energiaszámláikat kifizetni. Az utóbbiak kilátásai nem túl rózsásak.

A gáz nagykereskedelmi árát jövőre várhatóan kizárólag a világpiaci ár alapján határozzák meg, szemben a jelenlegi vegyes árképzéssel, amellyel figyelembe veszik a jelentősen olcsóbb hazai kitermelésű és orosz importból származó gáz árát is. Így akár 30 százalékkal is drágulhat a földgáz, csapást mérve a lakossági fogyasztókra, akiknek száma az utóbbi években nem csekély mértékű saját beruházással növekedett meg.

A lakossági fogyasztók helyzete a villamos energia tekintetében is rosszabbodott, különösen a legszegényebb réteghez tartozó kisfogyasztók jártak rosszul, akik eddig 600 kilowattóráig olcsóbban vételezhettek. A tarifaszerkezet megváltoztatásával számukra a jelenlegi kormányzat működése alatt 38,5 százalékos áremelkedés következett be. A versenypiaccal nem fér össze a keresztfinanszírozás szlogen, erősebbnek bizonyult a szociális piacgazdaság szolidaritás-elvénél, miközben 700-800 ezer lakossági fogyasztót fenyeget a fizetésképtelenség veszélye.

Idézzünk fel néhány mondatot a választási ígéretekből: "A rossz privatizációs döntések árát az indokolatlanul magas energiaárak formájában fizettetik meg. A közüzemi díjak emelkedésének korlátozása érdekében szigorú árképzési szabályokat dolgozunk ki és kérünk számon a szolgáltatókon. A villamosenergia-szolgáltatást közszolgáltatásnak tekintjük, amelyre minden magyar állampolgár jogosult. Leállítjuk az energiaszektor privatizációját annak érdekében, hogy a stratégiai energetikai cégek nemzeti tulajdonban maradhassanak. Nemzeti villamos társaságot hozunk létre."

Ezzel szemben a kormányzati elképzelés szerint az állam nagyrészt kivonulna az energetikából, és azt a jövőben a liberalizált piaci folyamatok irányítanák. Mindennek hasznát egy nem bizonyított kijelentés alapozza meg: a versenypiac miatt csökkenni fognak az energiaárak.

Ennek ellene hat, hogy a külföldi tulajdonba került és hosszú távú szerződésekkel lekötött kapacitású erőműveknek az úgynevezett befagyott költségeit kompenzálni kellene. A külföldi befektetők ugyanis természetesen nem jótevőként érkeztek ide, hanem az állam által garantált nyereség tudatában, amit realizálnak is. Csak a Budapesti Elektromos Művek tulajdonosa körülbelül 5,5 milliárd forint nyereséget vitt ki ebben az évben az országból.

Természetesen közben fejleszt is, különösen a marketingtevékenységet, hiszen sulykolni kell az új szlogent: ELMŰ, a pozitív energia. Nem kis pénzünkbe kerül a régi logó lecserélése, nehogy az ismert embléma, a villámló lovak a főváros címerével és az 1893-as évszámmal arra emlékeztessen, hogy a külföldi befektető megjelenése előtt is volt már áramszolgáltatás Budapesten.

A villamosenergia-szektor további privatizációjának tervéről az ÁPV Rt. vezetői több alkalommal nyilatkoztak, a nemzeti stratégiai érdekek érvényesítése így kérdésessé vált. Mindez összefügg azzal az elemzéssel, amelyet a Magyar Nemzet hasábjain Tellér Gyula tíz részben tett közzé. A cikksorozat ugyan nem a kormány hivatalos véleményeként jelent meg, de a Miniszterelnöki Hivatal politikai elemző főosztályának vezetője nyilvánvalóan nem a magánvéleményét publikálja.

Eszerint: "A magyar gazdaságot gúzsba kötő, a társadalom alapkérdéseinek megoldását lehetetlenné tevő, úgynevezett három uzsorakör egyike éppen az előzőekkel függ össze. Idézem azt, amit a MIÉP politikusai és szakértői is egyébként tartalmilag régóta mondanak: ez a tőkebeáramlás az adott ciklusban javítja, a következő ciklusban azonban a kivont kamat és profit révén rontja az egyensúlyt, és a gazdaságnak a tőkebevonás iránti éhségét folyamatosan ébren tartja, sőt növeli. Ez a tőkebevonás igen drága, a nemzeti teljesítmény és a nemzeti vagyon egyre nagyobb részét követeli fizetségül, és ezzel elviszi, külső jogcímesek kezére adja a gazdaság újrafelszereléséhez, a nemzet emberi erőforrásainak bővített újratermeléséhez, a nemzeti teljesítmény növeléséhez szükséges jövedelemrészt, és ezzel ezt a körforgást mintegy örökkévalóvá teszi."

A pontos diagnózis tehát adott, az ennek megfelelő gyógymód alkalmazása elsődlegesen a kormány felelőssége. Csak ezen az úton érhető el, hogy egyre többen legyenek a síutakat tervező polgárok, és egyre kevesebben a téli energiaszámláik kifizetésével küszködő páriák.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a MIÉP és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu