DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Én nem vádoltam a jelenlegi kormányt, sőt a jelenlegi tévéelnököt sem azzal, hogy a bevételeket, illetve a kiadásokat nem tudja kezelni, pusztán azt kérdeztem, hogy ha a kormány vállalja az ingatlaneladásból történő finanszírozást, ismeri-e azt a helyzetet, amit itt stabilizálni kíván.
A válaszból, illetve a meg nem válaszolt kérdésekből azt a következtetést vagyok kénytelen levonni, hogy nem ismeri azt a helyzetet, ami a Magyar Televízióban kialakult, hiszen arra a kérdésre például, hogy létezik-e szervezeti és átalakítási üzleti terv, nem válaszolt az államtitkár úr, tehát kénytelen vagyok ezt a megállapítást tenni. Nem beszélve arról, a múltkor is megfogalmaztam, hogy úgy kívánják ezt a bizonyos nagy értékű ingatlant eladni, hogy ebbe kívülállónak betekintése nincs, és pályáztatás nélkül kívánják az épületet értékesíteni.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés