VARGÁNÉ KERÉKGYÁRTÓ ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Figyelve az önök hozzászólásait és a bizottsági előadásokban is többször előfordult: az vált a meggyőződésükké, hogy a járulékidő csökkentésével munkára ösztönzik a munkanélkülieket, ráadásul egy kalap alá véve úgy gondolkodnak a munkanélküliekről, mint akik krónikus munkakerülők mindannyian. És nem gondolnak bele, hogy a járulékidő csökkentésével azokat is büntetik, akik ma még dolgoznak, de a közeljövőben potenciális munkanélkülivé válnak.
Hadd hozzak egy saját példát! Borsod-Abaúj-Zemplén megye egy olyan területén vagyok országgyűlési képviselő, ahol 63 település van egy választókerületben, rendkívül sok az aprófalvas település, és mindannak tetejében, hogy önhikisek, tehát önhibájukon kívül hátrányos helyzetben vannak, még bányász lakta település is ebből a 63-ból 23. Itt már nagyon sok bánya bezárásra került, és 2000. december 31-éig a még működő két bánya is bezárásra kerül. Több mint kétezer bányász tudja ma már, hogy nagyon rövid idő múlva munka nélkül lesz, és ő nagyon keményen megdolgozott azért a szociális biztonságáért, amit most csökkenteni fogunk.
(11.30)
Én nagyon szeretném, hogy mielőtt megszavazzák a törvényt, azt a kérdést tegyék fel önmaguknak, és próbáljanak választ is adni rá, hogy növeli-e a legális munka vonzerejét, ha a munkaviszonnyal megszerezhető szociális biztonságot csökkentik.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés