DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Megvallom, egy picit nehezebb helyzetbe kerültem, mint gondoltam, mert az ilyen megbeszéléseknek, parlamenti általános vitáknak a szokványos menete úgy kezdődik, hogy a parlamenti frakciók ismertetik az általános véleményüket egy tárgyról, itt pedig reggel óta a részletek részletezése folyik, feltételezések és még újabb feltételezések alapján. Valahogy az van, hogy a kormánynak van sapkája, vagy nincs sapkája, tehát szinte mindegy, hogy milyen választ adunk. Azért megkísérelem elmondani a kisgazda frakció véleményét.
Olyan törvény meghozatalára készülünk, amely történelmi jelentőséggel bír az egészségügy megújításának folyamatában. A törvény népszerű nevén "a háziorvosi rendszer privatizációja" néven közismert, és régóta foglalkoztatja az egészségügyi rendszer szereplőit. Hosszú vajúdás, előkészület után az utóbbi hetekben felgyorsult tempóban került a Ház elé. Sokan reménykedve, sokan szkeptikusan, a szakma más része óvatos optimizmussal tekint a tárgyalások elé.
A törvényjavaslat fontosságát jelzi, hogy az Orvosi Kamara szervezésében a parlamenti pártok már egy éve szakmai-képviselői előzetes tárgyalásokat folytattak. Az elmúlt héten hivatalosan is döntöttek a parlamenti pártok a hatpárti egyeztető tárgyalások megindításáról. Tették, mert úgy a kormány, mint az ellenzéki pártok programjában szerepel az egészségügyi ellátórendszerek reformja keretén belül a járóbeteg-ellátás, ezen belül az alapellátás privatizációja.
Úgy gondolom, ez jelen parlamentünk első nagy lehetősége annak bizonyítására, hogy a pártok az eltérő reformelképzeléseiket a hatpárti egyeztetések segítségével összeillesszék, és mind a betegek, mind az egészségügy dolgozói számára példaértékű, hosszú éveken át jól működő, a későbbi reformlépéseket megalapozó jó törvényt alkothasson. Mivel a magyar nép egészsége, a gyógyítás közügy, élnünk kell a lehetőséggel, és a cél érdekében, politikai ellentéteinket félretéve, csak szakmai vitákat folytatva kell munkálkodnunk.
Tisztelt Képviselőtársaim! A legutóbbi hatpárti egyeztető megbeszélések után írtam ezeket a gondolatokat, a mai eddigi vita egy kicsit megrengette az optimizmusomat, de azt elég nehéz az alapjaiban eltüntetni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Magunkévá kell tennünk azt az alapigazságot, hogy a beteg és az orvos érdeke azonos. Minden, ami az orvos jobb munkakörülményeit, a tökéletesebb odaadást elősegítő nyugodt életét, fejlődési lehetőségeinek a felszabadítását, felszereltségének a tökéletesítését, szakmai és kulturális látókörének a bővítését, felelős munkájához a szükséges pihenést, az egészséges önbizalomhoz és a nélkülözhetetlen szakmai alázathoz egyaránt szükséges megbecsültség érzését biztosítja, az egyúttal a beteg érdekét is szolgálja.
A minden reformkísérletben első helyen szereplő alapellátás elnyerendő pozícióját nem irigyelni kell, inkább támogatni és várakozással figyelni, hiszen ez az ágazat - reform az esetünkben - éppen a privatizáció terepasztala kell hogy legyen.
(14.40)
Az itt tapasztalt problémák, amelyeket a kísérlet elsősorban halódó alanya sokszor meg is szenved, megoldást nyervén, az utána következőknek már nem okozhatnak gondot.
Az előrelépés elkerülhetetlen, de mint minden előrehaladás, ez is forrást igényel. Mivel a forrásokból hiány van, a privatizáció jelenthet olyan megoldást, amelynek segítségével forrás vonható be az egészségügybe. A folyamatot lendületesen és megtorpanás nélkül kell segítenünk. Az alapellátás privatizációja és az azt gyors ütemben követő további egészségügyi privatizáció e pillanatban az egészségügy helyzetének végleges megoldása felé tehető legfontosabb lépés. Ha az alapellátás résztvevőiről felmérést készítenénk, kiderülne, hogy a legfontosabb cél nem az anyagi érdekeltség, hanem a sokszor laikus önkormányzatoktól való fájdalmas, bénító, idegölő és teljesen haszontalan függőség felszámolása.
Tisztelt Képviselőház! Felhívom figyelmüket néhány évek óta kísértő gondra nem a teljesség igényével, amelyek megoldása ránk vár: az önkormányzatok kötelezettségének tisztázása, az amortizáció régóta szükséges megjelenítése, a rendszerbe belépni kívánó rezidensek ellentétes helyzetének megoldása, a rendszerbe illesztésük elősegítése, a működőképes csoportpraxisok feltételeinek törvényes megteremtése, az adminisztratív feladatok növekvő sokasága, miközben a praxis az egyre kisebb létszámú felállás irányába kényszerül.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt képviselői a lezajlott bizottsági vitákban támogatták a törvényjavaslat általános vitára kerülését. Támogattuk, mert jelen formájában döntő lépéseket tesz a cél elérésére, ugyanakkor nem zárja ki a jobbító, módosító javaslatok befogadásának lehetőségét. A kormánykoalíció pártjai nevében már nyolc módosító javaslatot elkészítettünk, amely javaslatok megnyitják a lehetőséget a komplex, jogi szempontból egyszerűnek nem nevezhető megoldások megvalósítására. De egy komplex megoldás úgynevezett kétharmados képviselői támogatottságot igényel. Bízom benne, és velem együtt a Független Kisgazdapárt parlamenti frakciója is, hogy további, több irányból érkező, de egy irányba mutató javaslatok segítségével az egészségügyi történelmi jelentőségű, jó törvényt kap.
Jelenleg az alapellátás finanszírozása szektorsemlegesen, a működtetés formájától függetlenül történik. A jelenlegi, úgynevezett duális finanszírozás lényege, hogy a tulajdonos az ellátás tárgyi feltételeit, az egészségbiztosító pedig a működést biztosítja. Ennek az elméletben jól kitalált rendszernek a gyakorlatban számos hiányossága van. Ezek: a tulajdonosok forráshiányra hivatkozva még a működéshez minimálisan szükséges tárgyi feltételeket sem képesek minden esetben biztosítani. A rendelők sok esetben lepusztultak, az eszközök nullára íródtak. A finanszírozási összeg az évek folyamán nem követte még az inflációt sem. A finanszírozás korrigált fejkvóta és nem teljesítménykövető, nem ösztönöz minőségi munkára, definitív ellátásra, prevencióra.
A változtatások során az alábbi prioritásokat szem előtt kell tartanunk:
A lakosság anyagi helyzetétől függetlenül folyamatos, teljes körű, magas színvonalú ellátásban kell, hogy részesüljön. Az orvos a praxis, az infrastruktúra tulajdonosaként érdekelt a fejlesztésben, a hatékony működésében, a minőségi munkában. Az orvos számára biztos megélhetés, kiszámítható, stabil jövő, jogbiztonság alakul ki. Tisztes nyugállományba vonulást biztosít, megteremti az egyensúlyt a pályát elhagyók és a pályakezdők között. Az ellátás súlypontját az alapellátás felé tereli, tehermentesíti a drága fekvőbeteg-ellátást. Az egészségügyi kormányzat komoly eredményeket érhet el a lakosság egészségi állapotának javulásával, így is csökkennek a kiadások. A szakmai felügyeletet a kamara, az Állami Tisztiorvosi Szolgálat a minőség ellenőrzését teszi lehetővé. Megteremtődhet, ami nagyon fontos, a szakmai önirányítás rendszere. A reformhoz biztosítani kell a szükséges forrásokat. A finanszírozásba be kell építeni a fejlesztésre szánt összeget és az amortizációt. Kedvező kamatozású, hosszú futamidejű hitelek szükségesek, türelmi idővel. A pályakezdők számára vissza nem térítendő támogatás, kamatmentes hitel szükséges.
Tisztelt Képviselőtársaim! Csak igen fontos részleteket lehet tíz perc alatt felvillantani, de érzékeltetni lehet a feladat nagyságát, bonyolultságát. Sok törvényt szükséges módosítani egy mindenre kiterjedő, jó törvény megvalósításához. Ehhez kérem segítségüket a betegek és az egészségügyben dolgozók érdekében.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, azok is, akik az ellenzéki oldalon ülnek, ha figyeltek a beszámolómra, a beszédemre, ebben felvillantottam azokat, amiről egész délelőtt beszéltünk. Tehát a Független Kisgazdapártnak az a szándéka, hogy egy jó, alapos, több évtizedre szóló törvényt tudjon teremteni, és nem az a szándéka, hogy határozott időhöz kösse. (Az elnök csenget.)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés