DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatok 225. és 212. pontjához szeretnék hozzászólni, egyúttal üdvözlöm Perlaki Jenő képviselő úrnak a Fővárosi Önkormányzat, illetve a kerületek vonatkozásában fennálló áldatlan pénzügyi helyzet normalizálására tett, teendő kísérletét.

Itt valóban arról van szó, hogy a 2000. évi fővárosi költségvetés szerint 12 milliárd forintos hiány jelentkezik a kerületi önkormányzatoknál, és az a megdöbbentő tény, hogy ugyanakkor magánál a Fővárosi Önkormányzatnál pedig 23 milliárdos többlet van. Ez egy elgondolkodtató jelenség. Ugyanakkor azt is látni kell, amiről itt még nem esett szó, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak, a korábbi évek hasonló gyakorlatából kifolyólag, van egy 70 milliárd forintos tartaléka. Ez a tartalék alapvetően abból fakad, hogy a forrásszabályozás hasonlóképpen antidemokratikus módon történt, mint ahogy 1998-ban, 1999-ben. Tehát lassan már egy évtizedes hagyománya van ennek a torz forráselosztásnak, amely forrástöbbletet jelent, keletkeztet a Fővárosi Önkormányzatnál, ugyanakkor forráshiányt a kerületeknél.

Mindezen szempontok alapján az a tény, hogy kormányzati beavatkozás szükséges a Fővárosi Önkormányzat kontra fővárosi kerületek vonatkozásában, most már, az ezredfordulón úgy tűnik, elodázhatatlan és elengedhetetlen. Tehát az ilyen irányú törekvéseket összességükben támogatni kell.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu