DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Üdvözöltük Farkas Sándor képviselőtársam bejelentését, mely szerint a költségvetésnek, a költségvetés agrárfejezetének a sok keserűsége mellett azért van egy üde színfoltja is, ez pedig az 55 milliárd forint állami kezességvállalásnak a lehetősége.
(16.10)
A többi esetben sajnos elég elszomorító a helyzet, hiszen a közvetlen termelői agrártámogatások reálértékben 5-6 százalékkal csökkennek, és ha ezt párhuzamba állítjuk a termelők rendkívül elszomorítóan romló helyzetével, akkor elég borús jövőképet látunk. Erre az adósságkonszolidációra tehát óriási szükség lenne. A parlament által elfogadott módosító indítvány szerint azonban ezt új hitelekhez és - amint most hallottuk - új tőkepótló hitelekhez lehet majd igénybe venni.
Egy rendkívül fontos momentumra szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét. Az egyik az, hogy a régi hitelek kiváltása rendkívül nehéz azokban az esetekben, ahol a termelőknek már nincs olyan vagyontárgyuk, amely a fedezet biztosításához bevonható lenne, és a kis- és közepes termelők esetében gyakori ez a helyzet. Úgy gondolom, hogy valamilyen módon ezt a réteget is segíteni kell. A pénzintézeteken keresztül a hitelek kiváltása és ennek bonyolítása meglehetősen körülményes, ezért nem tartom szerencsés útnak azt, hogy kizárólag új hitelek felvételéhez adja az állam ezt a kezességvállalást.
Meggyőződésem, hogy egyszerűbb lenne az egész lebonyolítása, ha már a fennálló tőkepótló hitelek esetén is lehetőség lenne az állami (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kezességvállalásra.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés