ELNÖK: Jó. Tehát az 1., 2., 29., 56., 57. pontot áttenni a halászati törvényhez, a módosító indítványokhoz. Megkérdezem a frakciókat, van-e kifogás az Orosz képviselő úr által kezdeményezett ügyrendi javaslattal kapcsolatban. A frakciókat kérdezem. (Senki sem jelentkezik.) Azt hiszem, semmi akadálya nincs, hogy akkor az Orosz Sándor képviselő úr által ismertetett módosító javaslattal együtt tegyem fel azt a házbizottsági javaslatot, hogy aki egyetért a most előbb szóban elhangzott módosító javaslattal, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Itt a technikai segítséget megadjuk, természetesen kiosztjuk ezt a módosított javaslatot, hogy könnyebben tudják a képviselőtársak követni, de akkor még egyszer ismétlem: tehát a lényeg az, hogy előzetesen a jegyző úr által olvasott 1., 2., 29., 56., 57. pontok a halászati törvénynél lesznek megtárgyalandók, ott fogjuk tárgyalni a módosító indítványokat.

(A jegyzői széket dr. Szabó Erika helyett

Németh Zsolt foglalja el.)

Megnyitom az első vitaszakaszt az ajánlás 3-7. pontok alapján. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Igen, Isépy Tamás képviselő úr, Fidesz. Tessék!

Forrás: parlament.hu