JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Gidai Erzsébet képviselő asszony örömmel üdvözölte Perlaki úr hátrányos kistelepülések érdekében benyújtott indítványait. Úgy gondolom, hogy itt valami félreértésről lehet szó, mert Perlaki úr indítványa nem igazán ezen kistelepülések érdekeit szolgálja, mert az indítvány arra vonatkozik, ami a 6. melléklethez kapcsolódik, hogy ezen kistelepüléseknél emeljük meg az intézmények kapacitáskihasználtságát.
A jelenlegi szabályozás szerint akkor kaphatnak önhibájukon kívül hátrányos helyzetű település kategóriában külön támogatást, ha az intézményük kapacitása legalább 50 százalékban ki van használva, tehát ha ez alatt van, akkor nem. Perlaki úr azt indítványozza, hogy ez emelkedjen meg 70 százalékra. Tehát ha csak 68 százalékban van csak kihasználva az a kistelepülési óvoda vagy iskola, akkor már ne kapjanak támogatást, kerüljenek kizárásra. Úgy gondolom, hogy ez nem szolgálja a kistelepülések érdekét, éppen ezért nagyon remélem, hogy a parlament majd a szavazás folyamán ezt ez indítványt ebben formában nem fogja támogatni. Egyébként én is amellett vagyok, hogy ezen kistelepülések érdekeit figyelembe kell venni a költségvetésnél, mert speciális helyzetben vannak, külön kell őket támogatni, mert nem összevethető a működésük egy nagyváros önkormányzatának működésével.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés