DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony, illetve távollétében tisztelt Államtitkár Úr! A korszerű demokráciákban a bíróságok a kormányoktól függetlenül működnek. A bírói függetlenség olyan érték, amit megsérteni halálos bűnnek számít. Magyarországon évtizedeken keresztül sérült a bírói függetlenség. Voltak olyan időszakok, amikor a hatalom számára kicsit is fontos ügyekben az ítéleteket párt- vagy rendőrségi irodák félhomályában fogalmazták. Számos bíró szenvedett súlyos hátrányt, mert ellene szegült az '50-es évek elején a diktátumnak. A bírói függetlenség politikai és jogi feltételeit a rendszerváltás és a rendszerváltás után alkotott törvények teremtették meg. A másfél éve elfogadott szabályozás szerint a bíróságok felügyeletének joga az igazságügy-minisztertől a jogásztársadalom képviselőiből - közöttük a Legfelsőbb Bíróság elnöke és az igazságügy-miniszter - álló Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz került.
A rendszerváltás előtt a bíróságok hatásköre meglehetősen korlátozott volt, az utóbbi tíz évben viszont a hatáskörük általánossá tételével és a megváltozott viszonyokkal összefüggésben a perek száma megsokszorozódott. Az igazságukat a bíróságnál keresők érthetően elégedetlenek az ítélkezés lassúsága miatt, az egymást követő kormányok és a bíróság vezetőinek igyekezete nem tudja egyik napról a másikra kielégítő módon orvosolni ezt a súlyos problémát. Szimpátiával figyeljük a kormány problémamegoldásra irányuló erőfeszítéseit, de nagyon aggasztónak tartjuk, ha ezek a törekvések pártpolitikai célokat látszanak szolgálni, és olcsó népszerűség-keresés érdekében bárki támadja a bíróságokat.
Megdöbbenésemre a miniszter asszony beállt a bíróságokat populista módon támadók sorába. (Közbeszólások a MIÉP soraiból: Idő! Letelt az idő!) Megengedhetetlen szerintem, hogy az igazságügy-miniszter az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagjaként - ráadásul valótlanságot állítva - nyilvánosan megbíráljon konkrét ügyben bíróságot vagy hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot torzszülöttnek nevezze.
(15.10)
Kritikus álláspontját a miniszter asszony elmondhatja az Igazságszolgáltatási Tanácsban vagy a törvény-előkészítő testületekben.
Kérdezem önt, illetve a miniszter asszonyt - sajnos nem személyesen van jelen -: tudatában van-e felelősségének és annak, hogy polgári demokráciákban miniszterek kisebb botlásokért lemondani kényszerülnek? (Közbekiáltások az MDF padsoraiból: Hú! Nana!)
Kérdezem: a kormányzati stratégia része-e a miniszter asszony megnyilatkozása, miszerint a helyes megoldás az lenne, ha a bíróságok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) felügyelete a kormánynál maradna?
Várom a válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés