KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ügyrendi javaslatom arra irányul, hogy a Ház kérje fel a jelen levő miniszter urat arra, hogy a vita lezárása után válaszoljon a vitában felmerült kérdésekre; nem a szavazás előtt, hanem most. Azért indítványozom ezt ügyrendi javaslatként, mert az általános vita során a miniszter úr ígéretet tett arra, hogy az általános vita lezárásakor minden kérdésre válaszolni fog. (Dr. Horváth Zsolt: Ez ellenkezik a Házszabállyal!) Amikor lezárult az általános vita, akkor a miniszter úr már nem volt a teremben. Nem sokkal a lezárás előtt bejött a politikai államtitkár asszony, aki nem követte a vitát, és így tőle nem várhattunk választ azokra a kérdésekre, amelyeket mi itt föltettünk az általános vitában, ami több mint hat óráig tartott.
Most ahhoz, hogy eredményesen folytathassuk holnap a hatpárti tárgyalást, elengedhetetlenül szükséges az, hogy a miniszter úr részletesen fejtse ki a kormány álláspontját most, a részletes vita lezárása végén.
Kérem az elnök urat, tegye lehetővé, hogy a miniszter úr most szóljon és adjon választ a kérdéseinkre!
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés