NÉMETH ZSOLT (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés jegyzői idén két alkalommal látogattak el Nagyváradra, hogy emlékezzenek jeles elődjükre, Szacsvay Imrére. Első ízben az Országgyűlés kihelyezett debreceni emlékülésével egy időben Szacsvay Körös-parti szobránál mint a Függetlenségi Nyilatkozat egyik aláírójára emlékeztünk. A közelmúltban vértanúhalálának 150. évfordulóján a szabadságharc jogalkotásáról szóló konferencián méltattuk életútját.

Amikor kellő alázattal ápolni kívánjuk emlékét, szembesülnünk kell azzal, hogy az ő ismertsége és elismertsége a hazai közvéleményben és közéletben sajnálatosan csekély. E méltánytalan mellőzöttség feloldására az Antall-kormány idején dr. Horváth Balázs akkori, ifjúsági ügyekért felelős tárca nélküli miniszter a 2/1992.(IV.4.) TNM számú rendeletében a gyermekek és fiatalok szellemi, erkölcsi és testi fejlődésében kiemelkedő érdemeket szerzett magyar vagy külföldi állampolgárok és közösségek elismerésére Szacsvay Imre-díjat alapított. Nincs ismeretem arról, hogy az elmúlt években utódai adományoztak-e Szacsvay-díjat. Abban azonban biztos vagyok, hogy az Országgyűlés egykori jegyzője ma éppoly méltó a díj elnevezésére, mint volt nyolc éve, miképpen abban is, hogy most is számosan vannak olyanok, akik nap mint nap - az ifjúság érdekében munkálkodva - kiemelkedőt alkotnak.

Miért merült hát feledésbe a Szacsvay Imre-díj? Kérdezem az államtitkár urat, hogy beilleszthető-e a tárca elképzeléseibe a díj évenkénti odaítélése azok munkájának elismerésére, akik valóban sokat tesznek a magyar ifjúságért.

Várom válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu