RIGLER ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A vita elején T. Asztalos Ildikó tett egy sajnálatos megállapítást - ezért különösen sajnálom, hogy nincs itt -, vívmányként említette, hogy a kamaráknak az utóbbi időben már van számítógépük és nem kockás füzetből dolgoznak. Többen csatlakoztak a vita során ehhez a gondolathoz, mondván, ha a közigazgatási feladatok kikerülnek a kamaráktól, akkor félő, hogy ismét visszatérnek a kockás füzethez. Szeretném jelezni, hogy tudomásom szerint az önkormányzatoknak is van már számítógépük, sőt az államapparátus egyéb szerveinek is van már számítógépe, tehát a kockás füzettel való riogatás egy kicsit életellenes, és ezt mindenképpen vissza kell utasítani.

Szeretnék még reagálni arra a szintén MSZP-s felvetésre, hogy szűkíteni szeretnénk a gazdálkodó szervezetek megnevezést a módosító csomag bizonyos részeiben, és csak tagokat említünk. Ez kétségkívül így van, hiszen abban a módosító csomagban, amit összeállítottunk, és annak az eszmeiségében arról van szó, hogy a kamarának tagjai vannak, a gazdálkodó szervezetek ennél lényegesen tágabb fogalom, mert a mostani kötelező tagság esetében minden gazdálkodó szervezet tagja a kamarának.

A mi elképzelésünk szerint a későbbiek során ez nem lesz így, bár én azért nem vagyok annyira pesszimista, mint önök, és azt gondolom, egy idő elteltével a kamarák megfelelő taglétszámmal fognak rendelkezni. Itt eljuthatok ahhoz a gondolathoz is, ami szintén bevált a világban és az angolszász modellben is, hogy amikor a kamara kellő súllyal, elismertséggel rendelkezik, tagjai vannak, akkor minden lehetősége megvan arra, hogy az állammal kötött külön szerződés alapján bizonyos közigazgatási feladatokat elláthasson. De ehhez az kell, hogy ezek a kamarák olyan szerepet tudjanak betölteni a gazdaságban, amit Magyarországon sajnos még nem töltenek be.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu