DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Ház! A médiatörvény felhatalmazása alapján az Országos Rádió és Televízió Testület mára már több mint 80 műsorszolgáltatási jogosultságra vonatkozó szerződést kötött. A kereskedelmi adók által megszerzett műsorszolgáltatási jogosultságot általános forgalmiadó-fizetési kötelezettség terheli, amelyet a vonatkozó áfatörvény és a Pénzügyminisztérium 1996. december 13-án kiadott egyedi állásfoglalása is egyértelműen rögzít. Így a műsorszolgáltatási jogosultság értékesítését - mint vagyoni értékű jog átruházását - az áfatörvény alapján 25 százalékos forgalmi adó terheli.
A vagyoni értékű jog átadásakor a jog megszerzéséért fizetett díj egészét terhelő forgalmi adó egy összegben fizetendő, függetlenül attól, hogy a szerződésben a díj megfizetésének pénzügyi teljesítésére vonatkozóan milyen részletfizetési kedvezményben állapodtak meg. Az ORTT azonban a jogszabályi előírástól eltérően állítja ki a műsorszolgáltatási számlákat. Ennek következtében az eddig megkötött szerződések, közel 30 milliárd forint nettó érték után mintegy 5 milliárd forint áfatartozás halmozódott fel, amire az idei évben lefolytatott APEH-vizsgálat is fényt derített. Ez az összeg az állami költségvetést rövidíti meg, míg az ORTT által ki nem számlázott áfahányad egyértelműen a kereskedelmi tévék és rádiók érdekeit szolgálja, jogtalan gazdasági előnyt biztosít számukra, 20 százalékkal olcsóbban jutnak hozzá a műsorsugárzás jogához.
Kérdezem a miniszter urat: igaz-e még, hogy az adótörvények minden magyarországi vállalkozásra nézve azonosak, illetve ha 250 millió forint áfacsalásért (Az elnök csenget.) 9 évi börtönbüntetést helyeznek kilátásba Stadler József akasztói vállalkozó részére, akkor 5 milliárd forint forgalmi adó be nem fizetéséért hány év járna?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés