KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Megismételném azt, hogy nem zárkózunk el a támogatástól ebben az ügyben. Én úgy vagyok informálva, hogy a társulatnak is megvan a szándéka arra, hogy ezt a munkát elvégezze. Ez tehát meg fog történni.

De még egyszer hangsúlyozom, hogy a nyári gátak csak korlátozott védelmet nyújtanak; aki tehát azt vállalja, hogy a hullámtéren termel, az árvíz esetén kockáztatja az esetleges hasznát. A nyári gátak kérdésének egységes kezeléséhez néhány törvénymódosításra is szükség van, amit képviselő úr majd megismer. Arról biztosítani tudom a képviselő urakat és az alpári, valamint bokrosi polgárokat is, hogy a KHVM ebben az ügyben együttműködő lesz.

Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu