IFJ. HEGEDŰS LÓRÁNT (MIÉP): Köszönöm a szót. Nem tudom, hogy Hegyi Gyula képviselőtársam észrevette-e, hogy a Történeti Hivatal 1997-1998. évi tevékenységéről szóló beszámolót tárgyaljuk, nem pedig az alig-alig létező, nem létező magyar űrkutatásnak a beszámolóját, vagy azt, hogy hogyan lehetne, mondjuk, az Antarktiszon egy külön magyar bázist létrehozni. Az jellemző, hogy a Magyar Szocialista Párt például a Szent István-i államalapításról szóló törvény kapcsán is arról beszélt, hogy nem kell a múltba tekinteni, a jövő fele kell nézni, s hogy a múltból miket kell elhagyni, azt hosszasan sorolta az önök frakcióvezetője. De mondjuk, arról nem beszélt, hogy talán a kommunizmust is múltként el kell hagyni, vagy legalábbis azt a múltat, amely magát kommunistának tartotta - ha már a szó értelmezése körül vitát próbál kreálni Hegyi Gyula képviselőtársam.
Én nem kívánok vitát indítani ebben a kérdésben, hiszen nem hiszek abban, hogy különbséget lehetne tenni a létező és az ideologisztikusan elképzelt szocializmus vagy kommunizmus között. A kommunizmus az, ami annak idején magát annak tartotta és ahogyan megvalósult.
A másik: az egyházi személyek átvilágítását illetően csak annyit, hogy képviselőtársam mint az MSZP hívő tagozatának a tagja, nyugodtan javasolhatja akár az egyháza felé is, hogy ezt az átvilágítást kérelmezzék. Én a magam részéről feltétlenül támogatom. Úgy tudom, hogy édesapám is támogatja, és a református egyházon belül nagyon sokan vannak ilyenek. Én csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy szerintem, mivel egyházi személyekkel kapcsolatos anyagokat őriznek döntő többségében az ÁEH-s anyagok, ezért biztosítani kell, főként az egyház számára a kutatási feltételeket, lehetőség szerint minél jobban, minél megfelelőbb módon körülírva.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés