DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm a kérdés felvetését Lezsák képviselő úrnak. Úgy gondolom, hogy mindennél többet mond erről a kérdésről az a tény, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával a Gödöllői Agrártudományi Egyetem az Agroinform kiadó útján 1999-ben rendkívül értékes tanulmánysorozatot tett a társadalom számára hozzáférhetővé, A tanyák értékei címen.
Arról, hogy milyen eszmeiségű ez a tanulmánysorozat, engedjék meg, hogy két-három mondatot ismertessek abból a kiadványból, amely a minisztériumunk hivatalos állásfoglalása is:
"A mai viszonyok között a tanya még nem tekinthető a prosperáló mezőgazdaság színhelyének. A mai tanyák többségére még a kiszolgáltatottság, az elmaradottság a jellemző. Nagyon tudatos állami támogatás is szükséges ahhoz, hogy a tanyákhoz út vezessen, a közművesítés helyi igényei megoldást nyerjenek, hogy a mozgóellátás, a gyerekek iskoláztatása, a közbiztonság rendeződjön. De meg kell oldani a szétszabdalt birtokok helyzetét, a termelési infrastruktúra kiépítését, a felvásárlás, feldolgozás, értékesítés gondjait.
A tanyák fejlesztése a vidék fejlesztésének egyik kulcskérdése. Addig, amíg lesznek bátor családok, akik vállalják a tanyasi élet nehézségeit, addig a társadalom kötelezettsége, hogy segítse ezt az életformát, amely egyre gyorsuló világunkban képes az időt megállítani, és az egyre inkább beszűkülő városi élettel szemben a teljes értékű emberi életet mint értéket megőrizni."
(Mádai Péter helyét a jegyzői székben dr. Világosi Gábor foglalja el.)
Akkor, amikor ezeket a gondolatokat ismertetem önökkel, hadd tegyem hozzá, hogy valamikor, nem is olyan régen ebben az országban egymillió ember élt tanyákon. Ma kétszázezren élnek itt, döntő többségük számára nem biztosítottak azok az életfeltételek, amelyek akár csak egy kisebb falusi település keretei között is megtalálhatók, és messze-messze elmaradnak a városi élet adta lehetőségektől.
(15.20)
Miután azonban a nemzet megtartó ereje a tanyákon és a kistelepüléseken van, ezért ha mi az európai integrációs törekvéseink közepette meg akarjuk őrizni magyarságunkat, nem szabad hagynunk a tanyák és a kistelepülések elsorvadását. Ezért rendkívül fontos erről a kérdésről a Ház nyilvánossága előtt beszélni.
Hadd tájékoztassam nyomban önöket arról a tényről, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 204 kistérséget illetően készíti el azokat a programokat, amelyekkel 2000 júniusában a SAPARD-programon keresztül el lehet indulni, amely azután egy hétéves fejlesztési lehetőséget biztosít a kis tanyák számára, hiszen ma a tanyákon hozzávetőlegesen már csak 200 ezren élnek. De egyértelmű, hogy a tanyák száma nőni fog az elkövetkezendő időkben a családi gazdaságok megerősödésével, az őstermelők megerősödésével. Nekünk tehát előre fel kell készülnünk a tanyák lehetőségeinek biztosítására, arra, hogy emberi életet élni kívánó embereknek - akik a tanyasi környezetet tekintik egy lehetséges életformájuknak - biztosítsuk az emberi méltósággal élhető életfeltételeket.
Feltétlenül szükséges megoldani először is a vidéki térségek sztrádával való megközelíthetőségét, a kisebb települések úttal való megközelítésének lehetőségét, és a tanyák számára pedig a betonút biztonságát kell nyújtani az egyéb infrastrukturális lehetőségek megteremtésével és egy olyan életfeltételt biztosító rendszer kialakításával, amely bebizonyítja, hogy nemcsak a városban élnek magyarok, hanem a kistelepüléseken is. Kérem, segítsük őket, hogy az életfeltételeik biztosítottak legyenek.
Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés