KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az év végéhez közeledve sokféle szempontból értékelhetjük a mögöttünk lévő esztendőt: a kormányoldal sorolhatja a sikereket, az ellenzéki pártok pedig a kormány hibáit, mulasztásait; ez így van rendjén.
De van egy dolog, amiben jó lenne egyetérteni, amit párszimpátiától függetlenül valószínűleg az egész ország jól fogadna: hangnemet, stílust kellene váltani a politikában. (Közbeszólások a kormánypártok padsoraiból: Így van!) Az első lépés annak tudomásulvétele, hogy jogállamban kormánynak és ellenzéknek egyaránt megvan a maga szerepe és felelőssége. A kormány dolga az ország felvirágoztatása, mégpedig úgy, hogy annak előnyeit ne csak kevesek, hanem minél többen érzékelhessék és élvezhessék. (Tóth István: Szabó Zolinak és Tollernek mondd!)
Az ellenzék dolga, hogy választási lehetőséget kínáljon: bemutassa, hogy lehetne másképp, lehetne jobban kormányozni, lehetne jobb megoldásokat találni az emberek gondjainak enyhítésére. (Közbeszólás az MDF soraiból: Kihagytátok az elmúlt négy évet!) Nem abban kell versenyezniük a különböző politikai erőknek, hogy ki tud többet ártani a másiknak, mert ez végső soron az országnak árt. Nem abban kell vetélkedniük, hogy ki tudja a másikat meggyőzőbben gyalázni, mert a sárdobálásban senki sem marad tiszta, s az igazi vesztes a politikai kultúra, a demokrácia lesz. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Pécsen is, ugye?!)
Demokratikus jogállamokban, civilizált országokban a politika célja nem a politikai versenytárs megsemmisítése. A választások győztese nem a zsákmányszerzésre, nem a múlt, a jelen és a jövő kisajátítására, hanem az ország kormányzására, a nemzet sorsának jobbítására kap felhatalmazást a választóktól.
Mi konstruktív ellenzéki magatartást ígértünk. Szeretnék egy félreértést eloszlatni: ez nem jelenti, nem is jelentheti a kormányzó erők értékrendjével való azonosulást. Mi azt az értékrendet képviseljük, amelyre a mi választóink, több mint kétmillióan szavaztak. Nem az a dolgunk, hogy megtapsoljuk a kormányoldal felszólalásait, és gondolkodás nélkül megszavazzuk az előterjesztéseit, hanem az, hogy megpróbáljuk javítani azokat azért, hogy a parlament döntései ne csak a kormány híveinek érdekeit szolgálják, hanem a társadalom többségéét.
Az év során sokszor szavaztunk igennel a kormányoldal előterjesztéseire. Nemet csak akkor mondtunk, ha arra alapos okunk volt. Nem kérjük a kormányoldaltól, hogy értsen egyet velünk, csak azt, hogy ne vitassa jogunkat az eltérő véleményre, és ne korlátozza annak kifejtését; csak azt, hogy ne kérdőjelezze meg jó szándékunkat, segítőkészségünket, ne vitassa azt, hogy jogunk van például bármilyen tisztességes célra felajánlani a 13. havi tiszteletdíjat - ahogy azt az imént Rogán Antal tette. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Ha a kormányoldal mindezt tudomásul veszi, máris létrejön egy fontos feltétele annak, hogy nyugodtabb legyen a politikai élet. Azt gondolom azonban, hogy ennél tovább is léphetnénk: összefoghatnánk a gyűlöletkeltéssel, a kirekesztéssel, a szélsőséges nézetekkel szemben. (Sasvári Szilárd: Ne keltsétek a gyűlöletet!) Együtt teremthetnénk előítéletektől, gyanakvástól, félelemtől mentes közéletet. Összefoghatnánk azért, hogy megállítsuk az ország végzetes szociális és területi kettészakadását, az esélykülönbségek további növekedését, milliók reménytelen elszegényedését, kilátástalan élethelyzetbe süllyedését. Folytassunk párbeszédet annak érdekében, hogy a nemzeti egyetértést, a nemzeti összefogást, a nemzet egységét megjeleníteni képes és kész köztársasági elnöke legyen az országnak. Cselekedjünk együtt annak érdekében, hogy Magyarország képes legyen megfelelni a XXI. század kihívásainak!
Jövőre, tisztelt Ház, beszéljünk kevesebbet a múltról, s tegyünk többet a jövőért. Próbáljuk együtt elérni, hogy a béke, a nyugalom ne csak a karácsonyi ünnepekre korlátozódjék.
Én a Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja nevében ebben a szellemben kívánok, pártállástól függetlenül valamennyi képviselőtársamnak, az ország minden állampolgárának, az egész nemzetnek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt.
Köszönöm a figyelmet. (Nagy taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Néhány fideszes képviselő is tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés