DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Képviselő Asszony! Én becsülettel, tisztességgel elkezdtem az elején jegyzetelni, hogy mi mindenre próbálnék meg reagálni, aztán félidőtájban letettem a tollat, mert ennyi időnk nincs. Csak néhány dolgot hadd emeljek ki belőle; hármat egymás mögé raktam magamnak, a fontosabbakat.

Azt tetszett mondani, csalódottak lesznek a háziorvosok, mert nem azt kapják, amit várnak. Így van, én elmondtam: azért nem azt kapják, mert nem tetszenek megszavazni. Erre számítottam - na de arra azért nem, hogy utána ezt még számon is tetszenek rajtunk kérni. Azért ez barokkos!

Fogorvosok és a területi ellátási kötelezettség. Történetesen, tudja nagyon jól, fogorvos vagyok Kecskeméten, egy körzetet, praxist hagytam ott, amikor képviselő lettem. Ott egy számítógépes rendszer elindult, a városnak 88-89 ezer felnőtt, szavazójoggal rendelkező polgára van, egy év alatt 65 ezer név került be a rendszerbe, ez jóval több orvos-beteg találkozást jelent. Képviselő asszony, járnak az emberek fogorvoshoz, még ha ön ezt nem is hiszi el! Területi ellátási kötelezettséggel járnak. Rengeteg gyermeket látunk el, és akkor nem beszéltem a környező településekről. Tehát amit ön mond, az tételesen cáfolható - adatokkal, számokkal.

És ami nekem az igazi meglepetés volt a legvégén, az az, hogy még konszenzust is kér. Hát hogyan? Így? Így nem lehet! Mást mond egyik nap, mást mond másik nap, valamit nem szavaz meg, másnap rajtam számon kéri, az adatokhoz nincs köze annak, amit elmondott föntről (Derültség az MSZP soraiban.), és utána még konszenzust kér. Képviselő asszony, ne haragudjon, de hát ez túlzás!

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu