BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ott folytatom, ahol Tállai képviselőtársam abbahagyta. Valami másról folyik a vita ebben a Házban. Göndör István képviselőtársam már egészen más utakra ment, jogtechnikai kérdésekre, előzőekben pedig a célokról beszéltünk, és egyáltalán a törvénymódosítás célját is elkezdtük vitatni.
Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt képviselőtársaim, tavaly decemberben a költségvetési bizottságban az elnök úr élt azzal az indítvánnyal, hogy országgyűlési határozatot kell hozni azonnal e tragikus esemény kapcsán a károk mielőbbi enyhítésére, az újjáépítésre. Nos, én úgy gondolom, hogy általános vitánál tartunk, és nem érthető az a vélekedés sem, amely Béki Gabriella részéről fogalmazódott meg, miszerint ez a lehetőség elveszi másoktól a pénzt. Kedves képviselő asszony, engedjük már meg a polgárainknak, hogy eggyel többől választhassanak, és akik fontosnak tartják a helyreállítást, azok választhassák azt, amit ők fontosnak vélnek, képviselő asszony! És ha többek között a Sportcsarnok helyreállítására szeretnék fizetni az 1 százalékukat, akkor hadd tegyék azt!
Nem értem pont a szabad demokraták részéről az ilyen lehetőségeket korlátozó javaslatokat. Tiszteljük meg a polgárokat azzal, hogy megadjuk ezt a lehetőséget! Úgy gondolom, hogy valójában a célok vitatása után már a jogtechnikai kérdéseket is belekeverjük ebbe az ügybe. Az általános vitánál elsősorban azt kellene kifejtenünk, hogy tegyük-e és tehetjük-e azt, hogy e lehetőséget biztosítjuk az állampolgáraink számára.
Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves szemben lévő képviselőtársaim, egyszerre két táncot járni nem lehet! Decemberben még a sportnak kedveztünk, most pedig a társadalmi szervezeteknek igyekszünk bókolni. Kérem, két tánc nem megy egy parketten!
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés