CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Négy rövid megjegyzésem lenne.
Az egyik, hogy Gémesi képviselőtársam azt mondta, hogy ne mondjuk, hogy valakinek a rovására. Ha ugyanazért a forrásért több versenyző indul el, akkor, azt gondolom, kisebb eséllyel szerezheti meg a forrást, ezért valakinek valamilyen sérelme lesz azok közül, akik már korábban is megközelítették ezt a forrást, ahhoz képest, aki új szereplőként van jelen.
Ez, gondolom, nagyon egyszerű logika: ha többen vannak ugyanarra a pénzre, akkor nyilvánvalóan kevesebb jut a szereplőknek, ha pedig kevesebb jut, akkor itt valamifajta érdeksérelem van. Tehát én ezért használtam eddig is, hogy valakinek a rovására, főleg akkor, amikor az egyiket segíti egy nagy állami propaganda, a másikat meg nem segíti egy nagy állami propaganda. Ez esetben még durvábban kiütközik ez a különbség.
A másik: azt mondta Gémesi képviselőtársam, hogy akik nem tudnak a fizetésükből adományt adni, azok legalább az 1 százalék útján tudjanak, akár jelképesen is hozzájárulni. Itt arra az egyszerű összefüggésre szeretném felhívni a figyelmet, hogy akinek nincs adóköteles jövedelme, az az 1 százalékát se tudja rendesen felhasználni, főleg mert száz forintnál kisebb összeg nem is használható ennél az 1 százaléknál. Tehát teljesen világos, hogy akinek kicsi a fizetése, az 1 százalékos úton sem fog tudni erre forrást biztosítani.
A harmadik megjegyzésem, hogy az adományozó kedvet épp az őszi adótörvény-módosításnál csökkentette a kormánytöbbség, akkor, amikor a személyi jövedelemadónál lejjebb vette azt a sávot, amíg az adóból levonható az adomány bizonyos része, úgyhogy nem nagyon van összefüggés a szándékok között.
Az utolsó megjegyzésem, hogy a civilek bevételeiben az állami forrás olyan 20-22 százalék. Úgy gondolom, hogy a BS 23 milliárdjában (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mondjuk, egy 200 milliós összeg meg sem közelíti ezt a nagyságrendet.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés