DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Az egyik észrevételem Csákabonyi képviselőtársamnak szól. Képviselő úr, olyan alkotmányos szabály, amelyről ön beszél, nem létezik. (Dr. Csákabonyi Balázs: Most mondta Balczó Zoltán!)

Abban pedig, amit Balczó képviselő úr mond, el kell ismerni, hogy az érvelésemben kétségtelenül úgy jártam el - és ezzel szemben az észrevétele tulajdonképpen helytálló -, hogy Kiss László alkotmánybíró úr indítványából valóban kiragadtam egy pregnáns mondatot, amely egyértelműen alátámasztja, hogy a háromhetes ülésezés is kielégíti a folyamatos ülésezési rend szabályát. Az is igaz, hogy az is benne van Kiss László alkotmánybíró különvéleményében, hogy a Ház csak kétharmados többséggel - mondja ő - hozhat a munkarendre vonatkozóan döntést. Gondolom, Kiss László alkotmánybíró úr véleményét azért nem vette tekintetbe az Alkotmánybíróság, mert legalábbis e tekintetben bizonyára nem osztotta. Egyrészt ilyen házszabályi rendelkezés nincs, másrészt ha ilyen házszabályi rendelkezés lett volna, akkor az Alkotmánybíróság azt mondotta volna, hogy nem a Házszabály a hibás, hanem a kormánykoalíció sértette meg a Házszabályt.

Tehát Kiss László alkotmánybíró úrnak az a véleménye megint csak téves, nyilván ezért nem része, a párhuzamos indoklás nem az alkotmánybírói döntést alátámasztó részéhez tartozik; nyilván azért nem tette ezt az Alkotmánybíróság magáévá. De arra hadd mutassak rá, mert ez nagyon lényeges, hogy az Alkotmánybíróság magában a határozatában több ponton is utal arra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy különféle megoldások lehetségesek. Beleférnek különféle ritmusú ülésezési rendek is... (Az elnök ismét megkocogtatja a csengőt.)

Forrás: parlament.hu