GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Szeretném visszautasítani az előterjesztőnek az előbbi gondolatait. Hozok példákat '98 óta, mióta a jelenlegi kormánykoalíció van többségben. Tisztelettel ajánlanám a figyelmébe, hogy amikor a vámtarifaszámra áttértünk, mekkora gubanc lett abból, hogy egyetlen tételnek nem volt megfelelő vámtarifaszáma. Az adóhivatal nulla perc alatt megjelent, és megpróbált adót behajtani olyan állampolgároktól, akiknek egyébként nem volt adófizetési kötelezettsége, és kétségbeesve itt a Házban vitatkoztunk Font Sándorral, hogyan lehet megtalálni azt a megoldást, hogy lehetőleg megszabaduljanak ettől a nemkívánt adótehertől.
De még tovább megyek: a praxistörvény. December óta a kormány három új változatot nyújtott be, és elfogadtunk egy olyan törvényt pénteken, amelyben hibás belső hivatkozás van, csak azért, hogy mindenképpen átmenjen valami a zárószavazáson.
Tehát ezt próbáltam elmondani, hogy a gondunk ez, és hogy - ahogy Csizmár Gábor vagy Juhász Gábor elmondta - készek vagyunk egy megoldást találni. Első pillanatban van egy lelkesedés. De együtt talán ki tudunk találni olyan megoldást, ami jó. De azt úgy kell megfogalmaznunk, hogy az adóhivatal számára is meg az adózó számára is ugyanazt jelentse! Ne lehessen később - három-öt év múlva - azt mondani, hogy ott nem jól tetszett nyilatkozni, mert akkor még nem is nyilatkozhatott volna. Ez csupán ennyi, hogy hova teszünk pontot és hova teszünk kötőjelet.
Én azt hiszem, hogy a jogszabályszerkesztésnek vannak elemi eszközei, amivel élnünk kell, amit használnunk kell. Ettől nem lehet eltérni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés