RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Ez a vita mindenképpen felveti azt a kérdést, hogy hatpárti egyeztetéseknek van-e értelme a jövőben. Úgy tudom, hogy pontos egyeztetés volt, megállapodás született, a parlamenti vita mégsem ezt sugallja.
Horváth László a sportbizottság alelnöke, de az előterjesztést elmondhatta volna a sportbizottság elnöke is, aki Páva Zoltán, tulajdonképpen helyette mondta el a képviselő úr az előterjesztést. Ez mindenképpen figyelemre méltó.
Egyébként nem értem teljesen az ellenzék aggályát, ugyanis ha a sportcsarnok októberben vagy novemberben égett volna le, akkor a Ház - ha feltételezzük ezt a szerencsétlen dolgot - abban a törvényben, amelyet elfogadott, teljesen egyértelműen elhelyezte volna a sportcsarnokot is. Ha megnézzük, a törvény vége a következőképpen szól: "A másik 1 százalékot országos közgyűjtemény, egyéb kulturális intézmények részére lehet - hasonlóan az előző évhez - felajánlani." Fel van sorolva a következő: Közlekedési Múzeum, Operaház, Mezőgazdasági Múzeum, Széchenyi Könyvtár - és még sorolhatnám tovább.
Mi a probléma azzal, hogy amikor december végén ez a tragédia bekövetkezett, ezek közé az épületek közé, ezek közé a múzeumok és kulturális intézmények közé, a tragédiára való tekintettel megadjuk a lehetőséget az állampolgároknak, hogy a Budapest Sportcsarnok újjáépítésére is felajánlják a pénzt, és önmaguk választhassanak. Ha ez a tragédia októberben vagy novemberben bekövetkezett volna, azt hiszem, vita nélkül egyetértettünk volna abban, hogy itt van a helye ebben a listában.
Még egyszer: a legbosszantóbb az, hogy ez az előterjesztés hatpárti egyetértéssel került be, úgyhogy nem tudom, hogy érdemes-e ezután hatpárti egyeztetéseket tartani.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés