DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Hivatkozhatnék arra, hogy ön az interpellációját nem házszabályszerűen mondta el, hiszen az októberben leadott szöveg és amit ön elmondott, teljesen más, de éppen azzal szeretném a kormányzat együttműködéséről biztosítani az egrieket, hogy nem élek ezzel a kifogással, és válaszolok az ön kérdésére. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Kuncze Gábor: Ez igen! Válaszol!)
A kormányprogramnak megfelelően a tavalyi év során a beruházási programok középpontjában a sportlétesítmények fejlesztése állt. Összességében 7 milliárd forint került felhasználásra erre a célra a tavalyi év során, amelyből 2,5 milliárd forint költségvetési forrás volt.
Heves megyében 23 település több mint 20 millió forinttal részesült az Ifjúsági és Sportminisztérium pályázati támogatásából. Egerben 4 millió forint támogatással összességében 13 millió forint értékben valósulhatott meg sportlétesítmény-beruházás. Ezeknek az adatoknak a birtokában joggal merül fel a kérdés, hogy az egri uszoda beruházása miért lett ügy.
Ennek megértéséhez tekintsünk egy kicsit vissza! Eger városának régi vágya, hogy nagy múltú és méltán híres úszó- és vízilabdasportjának méltó helyszínt, egy igényes modern uszodát építsen. Erről döntött az előző önkormányzati testület, és 1998 második félévében megkezdődött a beruházás.
Nem mindenki értett egyet azonban a sportlétesítmény megvalósításával, és az önkormányzati választásokon a jelenlegi városvezetés az uszoda megépítése ellen kampányolt. A választásokat követően az új polgármester leállította a beruházást, és hónapokon keresztül folyt a vita a közgyűlésben, illetőleg a városban. Aláírásgyűjtés, demonstrációk követték egymást. Az egriek azonban a továbbépítés mellett döntöttek. A közgyűlésben pedig a leállításhoz nem volt meg a szükséges többség.
A pár hónapos leállásnak azonban több tízmilliós pluszköltség lett a következménye. A kormány támogatja a helyi közösségek kezdeményezéseit, amelyek a sportlétesítmények építését célozzák. Különösen igaz ez az uszodaépítésekre. Így volt ez az egri uszoda esetében is. Összegszerű, konkrét ígéret azonban soha nem hangzott el kormánytag részéről. Nem is hangozhatott el, hiszen az uszoda beruházási összege is változott az idők folyamán. Elég csak a leállás miatti többletköltségre hivatkozni; illetve az Ifjúsági és Sportminisztérium által nyújtott pályázati támogatás kiírása csak 1999 tavaszán jelent meg. Ennek keretösszege bár több mint 900 millió forint volt, az önkormányzat 320 milliós igénye messze meghaladta a teljesíthetőség határait.
A minisztérium nevében javaslom, keressük együtt a megvalósításhoz szükséges anyagi támogatások lehetőségeit. Az bizonyos, hogy ekkora összegű támogatást csak több csatornán keresztül lehet az uszoda beruházásához biztosítani. Az egyik lehetőség az idén is megjelenő ifjúsági és sportminisztériumi pályázatok, amelyekben lesz sportlétesítmények beruházásáról szóló támogatás, de már most jelzem, hogy a teljesíthetőség határain belüli pályázati forráshoz lehet jutni.
Egy másik lehetőség az állami címzett támogatások rendszere, amelyre sajnos, tavaly nem nyújtott be pályázatot az egri önkormányzat. Végül a regionális forrásokat is igénybe kell venni, hiszen a sportlétesítmény nemcsak Eger polgárait, hanem vélhetően a vonzáskörzetébe tartozó települések igényeit is ki fogja szolgálni.
Bizonyos vagyok abban, hogy ha az uszoda építése során összefogás van, és a lehetséges forrásokat hiánytalanul feltárják, megépül az egri uszoda. Ebben ajánlja a segítségét az Ifjúsági és Sportminisztérium.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés