MANNINGER JENŐ közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen erre csak azt tudjuk válaszolni, hogy a minisztérium minden vezetője ugyanúgy szereti a hatvaniakat és a hortiakat, mint a gödöllőieket, és ezt alá is tudom támasztani.
Noha nem minden településnek egyformán kedvező a díjrendszer, azonban hogy mennyire kedvező, azt a földrajzi adottságai döntik el. Meg kell mondani ugyanis, hogy a matricás rendszer általában a Budapesttől távolabb eső települések lakosainak előnyös. Ezt tudatosan vállaltuk, abban a meggyőződésben, hogy a távolabbi országrészek felzárkóztatását e módon is segítsük. Ugyanakkor azért is vállaltuk, mert a matricás rendszer még a hatvaniaknak és a gödöllőieknek is előnyösebb, mint az előző kormány által tervezett díjszedési rendszer.
Így azt kell mondanom, hogy az elmondott állításai túlnyomó részben pontatlan információkon alapulnak, így abból téves következtetések vonhatók le. Vagy pedig egyfajta politikai vélemény ez, hisz ma már az SZDSZ után akkor az MSZP is állást foglalt abban, hogy a matricás rendszert nem támogatja. Miután ingyenes díjszedési rendszert nem ígértek, ezért egyre lehet következtetni: vissza szeretnék azt a magas díjszedési rendszert, amit annak idején az M5-ösön alkalmaztak, és az M3-asra terveztek bevezetni.
Ez azért furcsa, mert bizonyára emlékszik még arra, hogy 1998 elején, az M3-as díjasítását megelőzően a tervezett autópályadíj mértékéről, annak forgalmi, környezeti hatásairól széles körű társadalmi vita bontakozott ki, és ebben a helyzetben az akkori kormány valóban azt ígérte, hogy elkerülő utakat fog később építeni; így a gödöllői elkerülő szakasz, a hatvani tehermentesítő út került megemlítésre.
Ha ebben az esetben valóban a korábbi kormány díjpolitikáját alkalmaztuk volna, akkor az autópálya-forgalomnak legalább 30 százaléka tért volna le Gödöllőn és Hatvanon keresztül.
Az elkerülő szakaszok megépítésének sürgősségét tehát, ismétlem, az akkori helyzet indokolta, és ez állt a tárca akkori ígéretének hátterében.
Ma már tudjuk, és az autók ezt bizonyítják, hogy ilyen mértékű forgalomátterelődés nem következett be, méghozzá pontosan azért, mert új rendszert vezettünk be, az úgynevezett matricás rendszert. Nem igazolják az ön állítását azok az adatok sem, amelyeket egyértelműen mérünk, hogy 2000. január 1-jétől romlott volna a helyzet a kilenc napra érvényes matricák bevezetésével.
A közútkezelő szervezetek folyamatosan figyelik és értékelik az adatokat, lényeges változás nem történt. Ma is elmondhatjuk, hogy a M3-as autópálya forgalmának mindössze 8 százaléka terelődött más útra, szemben a korábban becsült 30-35 százalékos értékkel. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy a térségben tervezett közlekedésfejlesztési koncepció megváltozott volna. Bizonyos elkerülő utakra szükség lesz, már csak azért is, mert a díjrendszertől függetlenül Budapest vonzáskörzetében valóban jelentős agglomerációs forgalom van, jelentős a 3-as számú főút forgalma, ezért valóban tervezzük, hogy településelkerülő szakaszokra lesz szükség.
Az előkészítő munkák folyatódnak, nemcsak Gödöllő esetében, ahol a polgármester szorgalmazza, és valóban találkoztunk ez ügyben, hanem például Hatvan esetében is, ahol Szinyei András volt polgármester is szorgalmazta az elkerülő út építését. A forgalom alakulását folyamatosan figyeljük, és készen állunk arra, hogy az új adatok birtokában meghatározzuk a teendőket, és az elkerülő utak ütemezését pontosan az anyagi lehetőségekhez képest állítsuk be.
Kérem a képviselő urat és az Országgyűlést, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés