DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem használom a megírt beszédemet, mert annyi érdekes gondolat vetődött fel, hogy azokra nem reflektálni mulasztás volna. Tehát engedtessék meg, hogy a magam gondolatait kiegészítsem és szaftosítsam azt, amit itt hallottunk ma délután.

Hogy ebből a törvényjavaslatból lesz-e törvény: itt van a kezünkben, a Magyar Köztársaság kormánya benyújtott az Országgyűléshez egy törvényjavaslatot, és itt az a hangulat, hogy ebből nem lesz törvény. Hogy lesz-e vagy nem lesz, azt meglátjuk, azonban hogy ezt az alkalmat megragadjuk és a témával foglalkozunk, ez történik most. Én ezért szólok hozzá.

Ha most elmondjuk, ami ehhez a témához hozzátartozik, megvilágítja ezt még jobban, s a törvényt előkészítő miniszter, államtitkár, a minisztérium, más intézmények és az Országgyűlés bizottságai ezeket az újabb információkat beledolgozzák, akkor talán lesz belőle törvény. Hogy ebben a beterjesztésben, vagy pedig egy másikban: tisztelt Országgyűlés, épp a közelmúltban, a nagyon közeli múltban tapasztaltuk egy, a kormány által beterjesztett törvényjavaslat visszavonását és egy hónap múlva történő beterjesztését - és törvény lett belőle! Szóval a mechanizmus létezik, hogyha van tartalom és érdemes vele foglalkozni.

Elképzelhető, hogy ebből a szövegből azért nem lesz törvény, mert az a jó magyar közmondás áll rá, hogy sokat markol, és talán aki sokat markol, keveset fog. Talán olyan sok minden van benne, hogy a kételkedő tamásoknak az marad meg az emlékezetében. De vannak ebben olyan meglátások, olyan szándékok, amelyekkel mégis mindenki egyetért.

Tegnap hallottuk, hogy Illés Zoltán képviselő úr azt a kijelentést tette, hogy ez vonassék vissza. Ez egy olyan országgyűlési képviselőtől jött, aki ebben az témában igen kompetens, sokat tud erről a témáról, és az ő véleménye számít. Lehet, hogy neki is ez volt az elgondolása, hogy egek ura, itt olyan sok mindent másképpen, vagy jobban is meg lehetne fogni, és ebből a sokból kevesebb marad meg!

Mire gondolok specifikusan? Arra, hogy a törvényjavaslat olyan sok szándékot deklarál, amit bizony nehéz elgondolni, hogy törvény révén megalkotható. Hogy viselkedjünk tisztességesen - körülbelül ilyesmiket -, meg ne dobjuk el a szemetet, meg a közhangulatot formálni kell... - nem is sorolom, hiszen erről beszélgettek képviselőtársaim a délután folyamán. Ezek valóban nehezen törvénnyé formálható dolgok, azonban vannak a környezettanulmányban, egész pontosan a hulladékgazdálkodásban közgazdasági témák, amiket meg lehet fogni.

Engedtessék meg, hogy azzal ellentétben, ami ma délután, két-három órán át elhangzott - egész nagy holisztikus környezettanulmányról, környezetvédelemről beszéltünk -, azt mondjam: ha azt csináljuk, akkor nagyon nehezen lesz belőle bármi is. De a törvényjavaslat segíthet nekünk ebben, mert annak van egy címe: hulladékgazdálkodás. Hogy a hulladék szemét és hogy a környezetnek árt, persze, ez része a dolognak, de mégis meg lehet fogni a hulladéknál.

Hogyan? Hogy bizonyos jól bevált princípiumokat megfogunk és alkalmazzuk őket. Példának okáért azt, hogy "a szennyező fizet". Ha Kóródi Mária képviselő asszony nem érti ezt - én se értek sok mindent -, ehhez neki joga van, és sok mindenki másnak is nem érteni bizonyos ilyen koncepciókat, mert ezek meglehetősen újak. Én sem tudom, hogyan kell valakinek a szívét megoperálni, de azért én még egy tisztességes ember vagyok. Szóval nem kötelező mindenkinek tudni, hogyan van "a szennyező fizet" elv, de ezt meg lehet magyarázni és bele lehet nézni. És akkor rá fognak jönni, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy ez érdekes, használható és megoldást ígérő hozzáállás!

Hova is vezet ez? Oda, hogy a gazdasági oldalról fogjuk meg a témát. A gazdasági oldalról fogjuk meg a témát! A hulladék gazdasági termék. Hogyan is jön létre a hulladék? Úgy, hogy valamit gyártunk, gyárt a gyáros, és az anyagból, amit használ, lesznek javak és lesznek rosszak. A jó a termék, a rossz a szemét. Attól függően, hogy milyen a technológia és más egyéb dolgok, több lesz a hulladék vagy kevesebb lesz a hulladék. Tehát az egyik legelső lépés: olyan technológiának a buzdítása a legkülönbözőbb módokon, ami a rendelkezésünkre áll, amelyek kevesebb hulladékot termelnek, kevesebb hulladék kerül a szemétbe. Ugyanis az, amit az eredeti termelés folyamán nem hasznosítanak, az a vasforgács vagy az a más anyag még nyersanyag lehet egy másik folyamatban. Tehát olyan árazást, olyan "szennyező fizet" elvet, olyan adózást vagy olyan kedvezményeket kell biztosítani, amelyek erre ösztönöznek.

Hogy a javak és a rosszak hogyan alakulnak, ebben lehet a törvényhozónak jelentős szerepe. Nem olyan általános kijelentéseket kell tenni, hogy van egy gazdasági lobbi és van egy környezetvédelmi lobbi, és a környezetvédelmi lobbi az az, ha arkangyalok szállnak a levegőben a kék ég felé, és azok a ronda kapitalisták és szakszervezetek, akik nem akarják ezeket, azok pedig mind gonoszok és ördögök. Az ilyen hozzáállás sehova se vezet! Mert először is nem így van, és az embereket csak egymásnak ugrasztja.

A közgazdasági lobbinak nem az az érdeke, hogy piszkos legyen a környezet és hogy ne lehessen használni a hulladékokat. Azonban a közgazdasági szférának olyan jeleket kell adjon a törvényhozás, hogy az váljon az érdekévé. A vállalat a közgazdasági szférában termel valamit, munkaalkalmat teremt, profitot termel, és ennek során gazdasági tevékenység folytatódik. Ha a törvényhozás olyan jeleket ad, hogy kevesebb legyen a hulladék, akkor kevesebb lesz.

Mik ezek a jelek? Most már harmadszor említem: "a szennyező fizet" elv. A másik pedig, hogy olyan szubvenciót, kamatkedvezményt vagy adókedvezmény adni annak a gyárosnak, aki olyan gépet vezet be, olyan gépet talál ki, amelyik kevesebb hulladékot termel, összehasonlítva azzal, amelyik korábban több hulladékot termelt. Látjuk ebben a folyamatban, hogy a gazdasági oldalról megfogva tovább megyünk, mint ha prédikálunk. Tehát eddig szóltam a technológiáról és annak a költségeiről.

A második ilyen gazdasági fogantyú: a pénzügyi üzenet. Hosszú skálájú, hogy csak egy példát mondjak: az üvegeket, amiket mindenki használ - a sörösüveget, a borosüveget, a coca-colás üveget -, megvesszük, és ahogy járjuk az országot, az árokparton, itt is, ott is elszórva találjuk őket. Ha ennek az üvegnek az értéke úgy lenne megszabva "a szennyező fizet" elmélet alapján, hogy ezt érdemes legyen felvenni vagy érdemes legyen nem is eldobni, akkor a fogyasztó nem dobná el.

(17.50)

De ha eldobná, annál jobb, mert a cserkészek és mások fölszednék, és a táborozásra alapot teremtenének belőle. Tehát olyan értéket jelöljön meg a törvényhozó arra az üvegre, hogy az ne maradjon az árokparton vagy az utca sarkán, hanem legyen, aki fölszedje! Miért? Nem azért, mert prédikáltunk neki, hanem azért, mert önérdeke.

Az, hogy kire esik a teher, hogy ki fizet, ismételten vita tárgya volt, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy ki fogja megfizetni ezt. Egyetlenegy fogja megfizetni, a használó! Sajnálom, ha ez még nem értődik, vagy nem sajnálom, beszéljünk többet róla! Mondhatjuk azt, hogy a gyáros fizesse meg, és törvénykezhetünk is úgy, de akkor a gyáros bele fogja számítani az árba, és végül akkor is a használó fizet. A gyáros nem filantropista, aki majd kevesebb árat számol azért, mert most már a törvényhozás valamiféle nemes törvényeket hozott. Fogadjuk el ezt a tételt! A közgazdaságtanból tanuljuk meg, hogy mindig a használó, a fogyasztó fog megfizetni mindent, az anyagot is meg a tisztaságot is! No, de megéri neki megfizetni, és sokkal jobb, ha így részletekben történik, mintha a kormányzattól és az önkormányzattól várjuk, hogy ők költségvetésen keresztül csinálják meg. A mikromegoldás itt az olcsóbb megoldás.

Még egy elem ebben a sorozatban: a szabályozás. Mennyi szabályozás, mennyi tiltás és mennyi ösztönzés? - hadd használjam ezt a két szót. A kormányzat, a törvényhozó azt mondhatja, hogy ezt pedig megtiltjuk, nem szabad ezt cselekedni. A másik megoldás az, hogy ösztönözni: ha nem cselekszi ezt, megjutalmazni. Körülbelül ez volt már az előbbi példám is az üvegek visszaváltásáról és a betétrendszerről. Volt egy példa - sok példánk van, mindegyikünknek -, egyszer egy törvényhozás számára készítettem egy ilyen tanulmányt. A bizottság 3 hónapos vita után elfogadta, 9 tagú bizottságból mindenki rá szavazott, két hónap múlva bekerült a törvényhozásba, és a 100 tagú törvényhozás 98:2 arányban leszavazta. Tehát még azok sem szavazták meg a plénumban, akik a bizottságban rá szavaztak. Miért? Mert a törvényhozás körüli utcákat megtöltötték a gyárosok és a szakszervezetek autóbuszai, a karzatokat a gyárosok és a szakszervezetek. És akkor a törvényhozók nem mertek rá szavazni, vagy bölcsebbnek találták nem szembeszállni a közvéleménnyel. Ilyen jelenségek vannak, de ezeket vizsgáljuk meg, és tanuljunk belőle!

Végezetül: azt jó volna ugyancsak a törvény kontemplálása során számba venni, hogy minden ilyen törvény meghozása vagy meg nem hozása is egyfajta újraelosztási következménnyel jár, jövedelem és vagyon újraelosztása. Lássuk meg, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy az, aki szemetel, az, aki hulladékot termel és azt nem tünteti el, az illetéktelenül jövedelemhez jut, ahhoz a jövedelemhez jut, amennyit kellene fizetnie, ha azt a szemetet elvitetné. Gondolkozzunk ebben a képletben, és akkor rájövünk, hogy a szemetelő, a melléktermék-produkáló nemcsak hogy nem viselkedik tisztességesen, gentleman és gentlelady formájára, hanem olyan jövedelemhez jut, ami őt nem illeti meg, a társadalom, az egész közösség ellenére. Tehát ha ezt az újraelosztási következményt látjuk, akkor ez is hozzásegít bennünket ahhoz, hogy előrelépjünk.

A legutolsó szó, időm lejárt, hogy tudás. Ha többet tudunk erről, akkor megtörténik. A közvélemény nem a mi oldalunkon áll. Az utolsó példám: a múltkor bevittem egy boltba egy zacskó üveget, hogy visszavegyék. Azt mondták, hogy nem veszik vissza. Mondom: Zwack Péternek, aki ezt gyártja, neki szüksége van ezekre az üvegekre. Azt mondja: nincsen. Akkor, mondom, a törvényhozásnak talán kellene egy törvényt hozni, hogy vegye vissza. Azt mondja nekem ott az a kereskedő, hogy Zwack Péter meg tudja venni az egész Országházat, és akkor se fogják visszavenni. (Derültség.) Igen tisztelt képviselőtársaim, ilyen társadalomban, ilyen hangulatban kontemplálunk mi törvényhozást. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu