DR. KOVÁCS ZOLTÁN, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati és rendészeti bizottság mint első helyen kijelölt bizottság tárgyalta meg a 2065. számú törvényjavaslatot.
A vitában a bizottság tagjai viszonylag könnyű helyzetben voltak, ez ritka dolog, hiszen a javaslat benyújtását megelőzően széles körű egyeztetés folyt nemcsak a parlamenti pártokkal, hanem az önkormányzati szövetségekkel is. A javaslatba ezeknek az egyeztetéseknek az eredményei is beépítésre kerültek, így a törvénytervezet koncepciójáról és a szabályozni kívánt kérdések alapvető módosításairól egyetértés alakult ki.
A bizottság tagjai megállapították, hogy a módosítás alapját képező 1994. évi LXIV. törvény eddig megfelelően funkcionált, de az időközben bekövetkezett jogszabályi változások, valamint a meghozatala óta eltelt időszak tapasztalatai indukálják azokat a módosításokat, amelyekről az expozéban az államtitkár úr már szólt.
A bizottság fontosnak tartja, hogy a polgármesteri tisztséget lehetőleg kvalifikált személyek töltsék be, ezért szükséges a megfelelő anyagi megbecsülés, hiszen a polgármester az önkormányzati rendszer egyik legfontosabb szereplője, ha nem a legfontosabb. Ezért a bizottság üdvözli az illetménnyel kapcsolatos módosítást, annak a helyi viszonyokhoz történő igazítását, a keret jellegű szabályozást.
Vita a tekintetben alakult ki a bizottságon belül, hogy a 3000 fő alatti településeken a bekövetkező differenciálás nem hozza-e hátrányosabb helyzetbe a tisztséget vállalókat, hiszen a kistelepüléseken nincs megfelelő szakember, a polgármesternek szinte univerzálisnak kell lennie.
Tekintettel arra, hogy általában a közszolgáltatások is csekélyebb mértékűek a kisebb településeken, és a szabályozás is tól-ig határokat állapít meg a képviselő-testületeknek, van mozgási lehetőségük, tehát úgy gondolta a bizottság, hogy jobb megoldási módot, mint ezt a differenciálást, nem lehet kitalálni erre az esetre.
(13.40)
A korengedményes nyugdíj ügyében a javaslatban foglaltakon túlmenően a bizottság tágítaná ezt az intézményt, hasonlóan a nyugat-európai országok modelljéhez, hiszen ott több ciklust követően van lehetőség korengedményes nyugdíjba vonulásra a meghatározott idő elérése esetén a polgármester számára.
Helyesnek tartja a bizottság - az ülésen elhangzott szóhasználattal élve -, hogy a javaslat úgymond kordában tartja a költségtérítés jogintézményét, és törvényi maximum bevezetésével pedig korlátozza annak mértékét, tehát nem mint egy jövedelempótló támogatásként jelenik meg a költségtérítés, hanem a szükséges és felmerült költségekhez igazodik. Így az illetmény és a költségtérítés összhangba is kerül.
A bizottság helyesnek tartja az alpolgármester jogállását, a fegyelmi eljárással kapcsolatos pontosító szövegrészeket, csakúgy, mint a munkakör átadásával kapcsolatos javaslatot. Ezért a bizottság egyhangú szavazással általános vitára alkalmasnak tartja, és elfogadásra ajánlja a parlamentnek ezt a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés