DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tényleg azt szeretném, ha ennek a vitának a végén az kerekedne ki, hogy itt azért nagyon széles egyetértés van ennek az összeférhetetlenségi törvénynek a megalkotásában, és az is kikerekedne, hogy alkotmányos megoldásokat keresünk. Az is jó lenne, ha kikerekedne a vita végén, hogy minden élethelyzetet egy normatívával, egy törvénnyel nem lehet megoldani. Százezer példát tudnánk felhozni a jól működő, tisztán működő iskolaigazgató és önkormányzat viszonyáról, másik ezer példát tudnánk a megbomlott harmóniáról hozni ebben a törvényalkotási folyamatban akár az általános, akár a részletes vita keretei között, de ezeket az élethelyzeteket egy normatíva soha nem tudja egzakt módon követni és szabályozni. Próbáljunk eltekinteni a magunkkal hozott és zsigereinkből lévő élethelyzetektől, amikor a szabályozásról beszélünk!

Ezért szeretném arra kérni a képviselőtársaimat, hogy egyetlen ponton próbáljuk átgondolni a normaalkotás lehetőségét. Ez pedig az, amire utaltam a tízperces hozzászólásomban, hogy lehet-e vagy szabad-e, vagy kell-e a mai magyar demokrácia viszonyai között valamiféle kétharmados törvényben megfogalmazott és alkotmányosan még értelmezhető különbséget tenni a kistelepülések és a nagytelepülések között. Összességében ebben van vita közöttünk vagy legalábbis morfondírozás szintjén, azt mondom, hogy nem is valós vita ez. A gazdasági összeférhetetlenséggel kapcsolatos szabályok szerintem megállják a helyüket, itt legfeljebb a felügyelőbizottságok tekintetében lehet vita. Hozzáteszem, hogy ebben markánsan más az álláspontom, mint akár saját képviselőtársaimé is.

A legnagyobb gondja az önkormányzati rendszernek az, hogy az önkormányzati törvény fogyatékosságai miatt is, a privatizáció hatásai miatt is végül is a tulajdonjogát nem úgy tudja érvényesíteni egyetlen önkormányzat sem, mint ahogy azt érdemben szeretné. Ezen kellene gondolkodni, de ez más jogalkotási tárgy.

Azt hiszem, a konszenzus hamar létrehozható. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu