DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! E törvényjavaslat általános vitájában már kifejtettem a Szocialista Párt álláspontját, amely szerint mi nem támogatnánk azt, hogy korlátozzuk a kampány időszakában a népszavazási, illetve népi kezdeményezési aláírásgyűjtést. Azonban annak érdekében, hogy e törvényjavaslatot a Ház konszenzussal, nagy egyetértéssel el tudja fogadni, végül is arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy nem nyújtunk be módosító javaslatot és a kétharmados lehetőséggel élve nem akadályozzuk meg e törvényjavaslat mostani formában történő elfogadását.
Azt azonban már nem tudnánk elfogadni, hogy terjesszük ki ezt az időtartamot, és ne 41, hanem 57 napra állapítsunk meg aláírás-gyűjtési tilalmat a választások előtti, illetve utáni időszakban. Abban igaza van Fenyvessy képviselőtársamnak, hogy egy elég jelentős időszak áll elvileg még lehetőségként a kezdeményezők előtt aláírásgyűjtésre, azonban ez a lehetőség nem valós, tudniillik a téli és a nyári hónapokról van szó.
Emellett itt elvi jelentőségű kérdésről is szó van, miként erre Salamon László képviselőtársam utalt. A Szocialista Párt álláspontja szerint önmagában az a tény, hogy egy kérdés népszavazási témaként felmerült, még nem okoz zavart a választási kampányban, tudniillik ugyanezzel a témával programkérdésként is lehet foglalkozni; ugyanúgy lehetséges - idézőjelbe téve - egy "populista témával" megnyerni az embereket akkor is, ha nem gyűjtenek aláírást, és ugyanúgy meg lehet nyerni őket akkor is természetesen, ha ez a téma egy aláírásgyűjtéssel kapcsolódik össze.
Ennek következtében, mivel meg lettem szólítva Salamon László képviselőtársam részéről jelzem, hogy a Szocialista Párt nem tudja támogatni ezt a módosító indítványt. Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés