DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő Úr! Még akkor jelentkeztem a kétpercesre, amikor a képviselő úr a 4. ponthoz szólt hozzá. A következőt szeretném mondani. Azt hiszem, hogy ha a törvényjavaslatban az szerepel, amit egyébként közösen készített el a gazdasági bizottság és a környezetvédelmi bizottság, hogy a 2001. évi állami költségvetés előkészítése során vizsgálja meg a többletforrás biztosításának a lehetőségét, akkor én azt gondolom, hogy az az elírás, amit betettek, hogy 2001 májusa, az nevetséges, az egy gépelési hiba. Ahhoz ugyanis, hogy a 2001. évi költségvetésben bent legyen, azt 2000. májusig meg kell tenni, és ilyen szempontból nem jó az, amit ön írt, hogy 2000. december 31-e. Az egyik hiba az, hogy nem jó a 2000. december 31-e, tehát jó az, amit később javasolok a 8. pontban, amely a 2000. május 31-ét nevesíti.

Véleményem szerint, ha azt mondja a normaszöveg - ezen érdemes elgondolkodni -, hogy a 2001. évi költségvetésben, akkor ne tegyük oda, hogy "folyamatos", hiszen a 2001. évi költségvetés tervezése nem lehet folyamatos, az egy adott időponthoz köthető. Ez a probléma úgy módosítható, ha a képviselő úrnak az a szándéka, hogy minden év költségvetésében szerepeljen, akkor azt a módosító indítványt kellett volna benyújtani vagy kellene most benyújtani a részletes vita lezárásáig, hogy valamennyi költségvetés előkészítése során szerepeljen, így legelőször a 2001. évi költségvetésben szerepeljen, amelynek a határideje 2000. május 31. Ez így folyamatos; azt gondolom, hogy erre az egy dátumra nem érvényes.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu